Kellemes tavasz szerencsés hónapja: új császár, új korszak Japánban

Április 30-án távozik a japán trónról Akihito császár, helyébe pedig fia, Naruhito koronaherceg lép föl Japán császárjainak Krizantém Trónjára.

Akihito lemondásával véget ér az 1989. január 8. óta tartó Heiszei-kor, a japán kormány április eleji bejelentésének értelmében pedig megkezdődik a Reiva-éra, japán írásjegyekkel: 令和時代.

Az írásjegyeket a VIII. századból származó Manjósú versantalógia egyik verséből vették, melynek 初春令月、氣淑風和 sora azt jelenti, „kellemes idő az (első) tavasz szerencsés hónapjában”, a két kiemelt kandzsi jelentése pedig „szerencsés”, illetve „kellemes/harmonikus”.

Nem is olyan jelentéktelen változás ez, mit gondolhatnánk. Habár a császári időszámítás nem kötelező érvényű, és a 19. század óta a gregoriánus naptárat is használják, a társadalom jelentős része ragaszkodik a hagyományos korszakoláshoz. A császári korszaknév (nengó) különböző adminisztratív papírokon, a jogosítványokon jelenik meg, de az újságokban, a naptárokon, a pénzérméken is olvashatjuk, hogy Heiszei harmincadik (illetve most már Reiva első) évét írjuk. A korszaknév arra emlékeztet, hogy – amint egy japán újságíró fogalmazott –

Nem csupán címkék

A császári korszakok elnevezése Kínából származik, egészen pontosan a Han-dinasztia kimagasló uralkodója, az i. e. 141 és 87 között hatalmon lévő Han Vu-ti császár vezette be. A szomszédok népek aztán átvették a szokást, Japánban az i. sz. hetedik században, Kótoku császár alatt honosodott meg. Az első, 645-ben megkezdődött korszak a Taika névre hallgatott, 701 óta pedig megszakítatlanul folyik a császári nevek adományozása.

Igaz, korábban jóval gyakrabban váltogatták az uralkodók a korszakneveket: szokás volt a keleti időkoncepcióban jelentős hatvanéves ciklus első, ötödik és ötvennyolcadik évében új korszakot nyitni, mivel ezek az évek az Onmjódó (a tradicionális japán ezoterikus csillagászat) szerint baljóslatúak. A császárok új nevet adtak az országot sújtó természeti katasztrófák után, de akkor is, ha új lendületet kívántak adni a társadalomnak, véget vetve az alattvalókat gúzsba kötő rossz közérzetnek.

A császár a hagyományok őrzője

Az, hogy a korszakok a császárok uralkodásával esnek egybe, viszonylag új változtatás, a Japán modernizálását megnyitó Meidzsi-kor óta van így. A második világháború után a japán baloldal azt szorgalmazta, hogy töröljék el a szokást, a jelenleg is hatalmon lévő jobboldali Liberális Demokrata Párt azonban visszaverte a kezdeményezést, és 1979-ben hivatalosan is törvénybe iktatták a császári korszakolást.

Érdekesség, hogy

vagyis gyakorlatilag az elhunytukkor „nevezik el” őket. A történelemkönyvekben ma Meidzsiként emlegetett császárt valójában Mucuhitónak hívták (na persze nem maguk a japánok, nekik ugyanis illetlenség néven nevezniük az uralkodót, amíg él); de meg is fordíthatjuk a dolgot: Hirohitóra ma már Sóvaként hivatkoznak Japánban, a napokban távozó Akihitót pedig Heiszei-nek fogják hívni a halála után.

A császári korszaknevek azonban nem csupán találomra kiválasztott címkék. Megragadják, megidézik, szinte tapinthatóvá teszik egy egész kor hangulatát, a társadalmi valóságot. „Ha csupán számolni akarod az éveket, a nyugati rendszer elég lehet. De a nengó bizonyos értelmet ad a történelmi periodizálásnak” – mondta a Japan Times-nak egy ügyvéd.  A Heiszei kifejezés mögött felsejlik Japán megérkezése a posztmodern kapitalizmusba, a gyengélkedő gazdaság, a belpolitikai instabilitás, a tokiói metrón elkövetett szaringázas támadás 1995-ben, a 2011-es, pusztító erejű földrengés és cunami, illetve a fukusimai tragédia.

Visszaszoruló hagyomány

Az új korszaknévről valaha a kiotói császári palotában összesereglő arisztokraták döntöttek, az 1603-tól 1867-ig fennmaradó Tokugava-sógunátus alatt pedig a szamurájoknak is beleszólásuk volt az ügybe. Az elmúlt hónapokban egy irodalomtörténészekből álló nyolctagú bizottság tanakodott a lehetséges elnevezéseken, amelyeknek szigorú feltételeknek kellett megfelelniük: előzőleg még nem használt szavak legyenek, könnyen lehessen őket olvasni,

A bizottság javaslatait aztán politikusok, a gazdasági, a tudományos élet és a sajtó képviselői vitatták meg, a döntést pedig a kormány hozta meg.

Kiotó régen

A kabinetfőnök hétfőn jelentette be, hogy a „Reiva” kifejezésre esett a választás, ami „gyönyörű harmóniát” jelent. Abe Sindzó kormányfő szerint a név Japán tradicionális kultúrájának szépségét emeli ki, valamint a jövőt, amelyben mindenki megvalósíthatja az álmait.

„Nemzetünk fordulóponthoz érkezett, de számos japán érték van, ami nem fog elhalványulni” – nyilatkozta. Újdonság, hogy az elnevezést most először egy ősi japán versből, és nem egy régi kínai versből vették – Abe szilárdan Kína-ellenes, nacionalista politikáját tekintve ez talán nem is meglepetés. És ahogy egy Japán-szakértő rámutat: a császári korszakolás a „szoft nacionalizmus” egy formáját jelenti,

A reakciók többségében pozitívak voltak. Akadt azonban, aki felháborított a döntés, az első írásjegy ugyanis nem csak „gyönyörűt”, hanem „vezetést” is jelent. A világháború utáni pacifista konszenzust megkérdőjelező Abe miniszterelnöksége idején különösen kényes kérdés ez. A kormány mindenesetre sietett leszögezni, hogy szó sincs arról, hogy valamiféle parancsuralmi érát harangoznának be.

Tokió ma

Nem véletlen egyébként, hogy már egy hónappal Akihito távozása előtt bejelentették az új korszaknevet. Ezzel tették lehetővé, hogy a cégek és az állami hivatalok még időben fel tudjanak készülni a változásra, a számítógépes rendszerekben ugyanis komoly problémákat okozhat a korszakváltás.

A nengó használata ugyanakkor lassanként visszaszorul. Egy közelmúltban készült felmérés szerint a japánok 40%-a tervezi azt, hogy továbbra is a császári időszámítást használja, míg 50%-uk pártolná, hogy teljesen a nyugati időszámításra térjenek át. 37%-uk véli úgy, hogy az új korszak meghirdetésével változni fog a társadalmi klíma, 57% viszont nem hisz ebben.