A Bild értesülései szerint az egyedülálló felnőttek az eddigi havi 135 euró zsebpénz helyett 150 eurót kapnának, a 14 és 17 év közötti fiatalok 76 helyett 79 eurót, a 6-13 éves gyerekek 83 helyett 97 eurót, a 6 év alattiak 79 helyett 84 eurót. Thorsten Frei, a CDU frakcióelnök-helyettese szerint ez a lépés rossz üezenet lenne a származási országok felé. Szerinte Németország már most is a legmagasabb szociális támogatást fizeti Európában. Frei úgy látja, hogy a támogatások növelése arra ösztönözné az Európába érkezőket, hogy Németországban folyamodjanak menedékjogért. Szerinte inkább a csökkentés mértékén kellene elgondolkodni.
Markus Blume, CSU-főtitkár is kritikával illette Hubertus Heil SPD-s munkaügyi miniszter tervezetét. Álláspontja szerint az indítvány aláássa a jelenlegi német menekültügyi rendszer társadalmi elfogadottságát, és felveri a menekültügyi költségeket. A főtitkár szerint is rossz üzenetet közvetít a támogatások felemelése: „A menedékjog a védelmet keresőket illeti, és nem a zsebpénzt keresőket.” A CSU-főtitkár ehelyett a természetbeni juttatásokra való átállást javasolja. Peter Weiß, a CDU/CSU frakció szociálpolitikai szóvivője is kifejtette álláspontját, miszerint a maradási lehetőséggel rendelkező menedékkérők juttatását emelni, ezzel párhuzamosan az országot elhagyni köteles menedékkérők juttatásait csökkenteni kellene. Szintén a CDU politikusa, Philipp Amthor úgy fogalmazott, hogy „az SPD rossz úton halad. A menedékkérők juttatását nem emelni kellene, hanem egy minimumot megállapítani, és lehetőleg természetbeni, mintsem pénzbeli szolgáltatásként nyújtani.” Hozzáfűzi, hogy „nem újabb szociális ajándékokra lenne szükség, hanem az elvándorlás okainak megszüntetésére irányuló hatékony küzdelemre.”