Soros György eurószázezrekkel pénzel egy olasz balliberális pártot

2019. március 25. 13:34

A balliberális Több Europa nevű párt 200 ezer eurós támogatást kapott Soros Györgytől. A párt alapítója egy éve még félmillió migráns legalizálásáról nyilatkozott.

2019. március 25. 13:34

Soros György és felesége, Tamiko Bolton 200 ezer eurót adományozott a +Europa (Több Európa) pártnak az európai parlamenti választási kampány finanszírozására – jelentette be a mozgalom főtitkára, Benedetto Della Vedova a párt honlapján

A Corriere della Sera hétfői száma szerint a magyar származású mágnás tettét leginkább az Olaszország Fivérei (Fratelli d'Italia) párt támadta. Giorgia Meloni pártelnök szerint „Emma Bonino pártját egy olyan pénzügyi spekuláns pénzeli, aki azért tartja fenn a civil szervezeteket, hogy a tömeges bevándorlást segítse elő, és tönkre tegye a nemzeteken alapuló államokat. Ez azt jelenti, hogy Soros és a nagytőke is ringbe szállt az európai választások győzelméért: a baloldalt választották szövetségesként és a szuverenistákat ellenségként”.

A Hajrá Olaszország (Forza Italia) szenátora, Maurizio Gasparri szerint a +Europa párt nagy volumenű támogatást fogadott el Sorostól, ami igen veszélyes lépés lehet, mivel a mágnás „a népek és Európa legnagyobb ellensége, aki sok rosszat tett az olaszokkal nyíltan támogatva az illegális bevándorlók nagy tömegeinek befogadását”. 

A Soros György által támogatott párt alapítója Emma Bonino volt olasz külügyminiszter, aki többek között a Radikális Itáliaiak (Italian Radicals) csoport vezetője, amelynek nem titkolt célja a radikális politikai, gazdasági és kulturális liberalizáció. Bonino az Asian University for Women egyetem nemzetközi tanácsadó-bizottságának is tagja, amely egyébként az Open Society Foundation támogatását élvezi. 

Bonino 2017-ben a Mare Nostrum hadművelet sikerességét emelte ki, hangsúlyozva támogatását a Földközi-tengeren zajló mentési hadművelet felé. De 2017-ben beszélt arról is, hogy Olaszországnak szüksége van a bevándorlásra. 2018-ban pártjával félmillió illegális bevándorlónak akartak tartózkodási engedélyt adni, törvényesítve jogellenes helyzetüket az országban. „A szervezett bevándorlással nemcsak biztosabb nyugdíjrendszert, hanem nagyobb biztonságot és társadalmi egyenlőséget is nyerhetünk”fogalmazott a politikus. Felvetette azt is, hogy jobb „papírokat adni nekik ahelyett, hogy illegális bevándorlói státusszal tartózkodnak nálunk”.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptiszai
2019. március 27. 15:37
Szélsőjobb fidesz és médiája mindenbe beleköt? Eredeti párt nyilatkozata. Mi ebben a rossz orbánisták? B+ meg orbánotokat, aki a nép adójából KAMPÁNYOl migránsozik. Ezt nem veszitek észre? "Köszönöm George Soros és Tamiko Bolton! A + Európa hozzájárulása az EU-ban a szabadsághoz való hozzájárulás 2019. március 24. Benedetto Della Vedova és Silvja Manzi * Őszintén köszönjük Soros Györgynek és feleségének, Tamiko Boltonnak, hogy az európai választások előkészítése során elindították a + Európa önfinanszírozási kampányt 100 000 eurós hozzájárulással, amelyeket honlapunkon közzétettünk és a törvénynek megfelelően értesítettünk. Reméljük, hogy sok polgár, különösen üzletemberek és vezetők követik példájukat. Nagyon kemény és döntő választási kampány lesz. Olaszországban több, mint más európai uniós országokban a liberális demokráciát megkérdőjelezik, és ezzel nyitott társadalommal. Csak Olaszországban van az autoriter és totalitárius ihletésű pártok szövetsége, amelynek közös célja a szabadpiaci gazdasági rendszer, a jogállamiság, a képviseleti demokrácia és az európai integráció megsemmisítése. Csak Olaszországban a kormány többsége felajánlja Putyin Oroszország geopolitikai terjeszkedésének ambícióit. Csak Olaszországban van egy európai kormány, amely szuverén, populista és igazságos Európa projektjét támogatja. Ezért ismét megköszönte Soros Györgynek, és mindenekelőtt a folyamatos és tízéves védelmi és liberális-demokratikus értékek előmozdításának munkáját. a béke, a jólét és a barátság Európájának kialakítása az Unió népei és polgárai között."
ptiszai
2019. március 27. 15:30
Mi ez a baromság? Soros egy pártot törvényesen finanszíroz, erre a populista jobboldal kint is és itt teljesen mást ír és hazudik. Röhej.
villogókékfog
2019. március 25. 17:26
Bonino bevallása szerint több száz abortuszt végzett saját kezével. Sátánimádó lehet? Jobb lett volna, ha csak egy abortuszt végez saját magán. Amúgy a végtelenül sötét pápa meg méltatta őt tavaly.
puszika
2019. március 25. 16:36
Ki hitte volna!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!