Könyvajánló: Tekintélyuralmi jegyeket mutat a modern liberalizmus

Az autoriter gondolkodásmód áthatja a neoliberális „szakértői” véleményformálást

A szociológus leszögezi, hogy az „autoriter” szót legelőször a 19. századi amerikai spiritiszták használták. A kifejezés a század végére átpolitizálódott, amikor individualista-anarchista csoportok nyíltan szembefordultak az egyházzal és az állammal. Ezt azzal a céllal tették, hogy az addigi status quót megbontva az egyéni gondolkodásmódot helyezzék előtérbe. A szerző kifejti, hogy ezt követően a 20. század elejére az autoriter jelző szitokszóvá vált. Rámutat, hogy eredetileg az a hatalom autoriter berendezkedésű, amely arra törekszik, hogy a hatalomgyakorlása alá vont embereket közvetlenül és kizárólagos jelleggel irányítsa, szabályok alá vonja. Az autoriter politika további célja az is, hogy az uralom alatt álló személyek – ideális esetben – ténylegesen higgyenek abban, hogy a hatalomgyakorlás az ő érdekükben történik.

Babones azonban arra a következtésre jutott, hogy napjainkban a klasszikus értelemben vett autoritarianizmus helyét a neoliberális értelmiségiek által irányított véleményuralmi rendszer vette át. Az így kialakult „szakértői” véleményformálás jellemző metodikája a népszerű témák (zöld energia, migráció, kereskedelmi paradigmák) saját interpretációjú átpolitizálása, s ezzel automatikusan démonizálva az eltérő véleményen lévőket. Ezt a módszert a szerző a valódi demokrácia halálának nevezi. A szakértői aktivitás azonban önmagában nem rossz, sőt kívánatos abban az értelemben, hogy a „jó kormányzatnak” kifejezetten szüksége van érdekmentes ideológiai iránytűre, képzett tanácsadókra. Abban a pillanatban azonban, amikor a „szakértők” elfordulnak a legitim népakarattól, és kétségbe vonják Donald Trump megválasztását vagy a Brexit jogszerűségét, akkor kilépnek elvárt tanácsadói szerepükből. Amint ez a szerepváltás megtörténik, és a neoliberális értelmiségiek megkérdőjelezik a többségi népakarat legitim mivoltát, akkor a „szakértői kör” – emlékeztet Babones – egy jókora lépést tesz a zsarnokság irányába.

A populizmus nem más, mint a népakarat megnyilvánulása

A szerző szerint az Egyesült Államok történetében a tényleges populista kormányzás megvalósításához legközelebb álló elnöklés Andrew Jackson nevéhez fűződött. Jackson azonban számos unortodox, populista intézkedése ellenére is tiszteletben tartotta az amerikai demokrácia alaptételét, amely szerint a mindenkori elnök két ciklus után nem indulhat újra – noha a választásokat jó eséllyel harmadszorra is megnyerte volna. Ehhez hasonlóan a népakarat megnyilvánulása – a demokraták által populistának titulált – Donald Trump győzelme is.

Ideális esetben a demokráciát együtt hatja át a liberalizmus, a konzervativizmus és a progresszivizmus. Az elmúlt évtizedek során azonban a liberalizmus az egyenlőség filozófiájából a korlátlan individualizmus filozófiájává nőtte ki magát a másik kettő rovására. Ha egy korábbi előjog alapjoghoz hasonló formát ölt, e jogosultság szabályozása átcsúszik a demokratikus szabályozók hatóköréből az egyén szintjére, ahol a neoliberális szellemiségű „szakértői kör” tárt karokkal várja további felhasználásra.