Babones azonban arra a következtésre jutott, hogy napjainkban a klasszikus értelemben vett autoritarianizmus helyét a neoliberális értelmiségiek által irányított véleményuralmi rendszer vette át. Az így kialakult „szakértői” véleményformálás jellemző metodikája a népszerű témák (zöld energia, migráció, kereskedelmi paradigmák) saját interpretációjú átpolitizálása, s ezzel automatikusan démonizálva az eltérő véleményen lévőket. Ezt a módszert a szerző a valódi demokrácia halálának nevezi. A szakértői aktivitás azonban önmagában nem rossz, sőt kívánatos abban az értelemben, hogy a „jó kormányzatnak” kifejezetten szüksége van érdekmentes ideológiai iránytűre, képzett tanácsadókra. Abban a pillanatban azonban, amikor a „szakértők” elfordulnak a legitim népakarattól, és kétségbe vonják Donald Trump megválasztását vagy a Brexit jogszerűségét, akkor kilépnek elvárt tanácsadói szerepükből. Amint ez a szerepváltás megtörténik, és a neoliberális értelmiségiek megkérdőjelezik a többségi népakarat legitim mivoltát, akkor a „szakértői kör” – emlékeztet Babones – egy jókora lépést tesz a zsarnokság irányába.
A populizmus nem más, mint a népakarat megnyilvánulása
A szerző szerint az Egyesült Államok történetében a tényleges populista kormányzás megvalósításához legközelebb álló elnöklés Andrew Jackson nevéhez fűződött. Jackson azonban számos unortodox, populista intézkedése ellenére is tiszteletben tartotta az amerikai demokrácia alaptételét, amely szerint a mindenkori elnök két ciklus után nem indulhat újra – noha a választásokat jó eséllyel harmadszorra is megnyerte volna. Ehhez hasonlóan a népakarat megnyilvánulása – a demokraták által populistának titulált – Donald Trump győzelme is.