De mi van most Rui Tavaressel?

2019. március 21. 14:19

A 2013-ban Magyarországgal kapcsolatos jelentést kiadó, most újra a Fidesszel foglalkozó egykori EP-képviselő egy 0,7 százalékos támogatottságú ökobaloldali pártot vezet ma Portugáliában.

2019. március 21. 14:19

Az 1972-es születésű, történész végzettségű portugál baloldali politikus, Rui Tavares 2009-ben lett az Európai Parlament képviselője a Baloldali Blokk színeiben. 2011-ben a függetlenek közé ült át. 2013 nyarán kezdte meg a nevéhez köthető európai parlamenti jelentés megszövegezését Magyarországról, a magyar jogállamiságról.

Tavares 2014-ben új pártot alapított LIVRE néven, ami ökoszocialista elveket kíván követni, eszméi közé az ökológiát, az univerzalizmust, a szabadságot, egyenlőséget, szolidaritást, szocializmust és az európaizmust sorolta. A LIVRE a 2014-es EP-választáson a szavazatok 2,2 százalékát érte el Portugáliában, egy évvel később a portugál parlamenti választáson pedig mindössze 39 ezer szavazattal 0,7 százalékot ért el. Jelenleg egy megválasztott politikusa sincs a pártnak.

Rui Tavares most a Fidesz és EPP közötti vita kapcsán hallatta hangját: szégyenteljes húzásnak nevezte a néppárti kongresszuson történt eseményeket. Úgy véli, a vizsgálatnak csak akkor lesz eredménye, amikor Weber már „tudja, hogy szüksége lesz-e Orbán szavazataira ahhoz, hogy az Európai Bizottság elnöke lehessen.” „És még ő beszél értékekről?" – zárta gondolatait a politikai életből kiszorult portugál politikus.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2019. március 21. 17:39
Szövegezte a lófszt. A maszop hazaárulói tették elé.
IV. Fawkes
2019. március 21. 16:56
Sikertörténet :-DD
péterx
2019. március 21. 16:38
A marionett-figurák sorsára jutott: mihelyt elengedték a kezek, összerogyott a bábú...
furfangos frigyes
2019. március 21. 16:11
Most komolyan ki a f@szom ez a Rui Tavares ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!