„Nem lehet csendben maradni, ha a gyermekeink szabadsága a tét” – Ayaan Hirsi Ali Budapesten

Az MCC nemzetközi migrációs konferenciát tart a hétvégén Budapesten, olyan vendégekkel, mint a brit Douglas Murray, a francia Éric Zemmour és a német Tilo Schabert. A rendezvényen előad Nicolas Sarkozy volt francia elnök és Orbán Viktor is. A pénteki nap Murray és Zemmour melletti legnagyobb neve Ayaan Hirsi Ali, világhírű nőjogi és iszlámkritikus aktivista volt.

A szomáliai származású holland-amerikai aktivistanő sokáig élt rejtőzve, rendőri védelem alatt az őt ért fenyegetések miatt. Az iszlamisták által meggyilkolt Theo Van Gogh egykori alkotótársa, Niall Ferguson brit történész felesége az iszlám radikalizmussal való határozott fellépést és szembenézést sürgette előadásában. 

Percről percre tudósításunkat itt olvashatják.

***

„Úgy hallottam ma, az élettörténetemért jöttek. Pedig nem annyira érdekes a történetem. Részben fájdalmas, részben unalmas ez az élettörténet” – kezdi előadását Ayaan Hirsi Ali. A szomáliai származású asszony történetében valóban sok a fájdalom, de hogy unalmas lenne, azt nem mondanánk.

„Azt hittem, hogy huszonéves” – mondja mellettem kollégám, akinek eddig nem volt ismerős Ayaan Hirsi Ali sztorija. Meglepődik, amikor elmondom, idén lesz ötven. Valóban nem néz ki annyinak: klasszikus, kortalan, szikár szépség, aki sok-sok nemzedéknyi, túlélésért és elviselhető életért küzdő őseitől örökölte arcvonásait. Ő is

Ayaan Hirsi Ali Szomáliából származik – abból a bukottnak nevezett államból, amely a különböző világranglistáknak rendre a legvégén szerepel, és ahol jobbára szárazföldi klánok meg tengeri kalózok uralják gyakran változó territóriumaikat. Ali a folyamatos változások és a helyi, kegyetlen hagyományok elszenvedő alanya. Szó szerint szenvedő alany.

Előadása elején utal arra a vállaltan publikus tényre, hogy kislány korában ő is átesett az arrafelé dívó női nemiszerv-csonkitáson. Forradalmárnak álló, börtönbe kerülő, majd onnan megszökő édesapja miatt pedig országról országra kellett vándorolniuk előbb a régióban, hogy aztán felnőtt fejjel Európába kerüljön. 

Aki nem bátor

Ayaan Hirsi Ali

„Életem egy része kínos számomra. De talán tanulsága is van, és azt elmondhatom” – folytatja előadását. „Hogy én bátor vagyok, mert beszélek? Én vagyok a leggyávább ember, megijedek a bogaraktól, félek az egyet nem értéstől, irtózom a konfliktustól. Nem, nem vagyok bátor.”

Úgy folytatja: „Viszont túléltem a lánykoromat Afrikában. Körülmetéltek. Nem vagyok ezzel egyedül, Szomáliában a nők 97 százalékát megcsonkítják, és hasonlók az arányok a szomszédos országokban is”. Elmondja: „Apám egy általa kiválasztott férfihez akart engem hozzáadni - millió mai lány jár így ma is Afrikában”. Ayaan Hirsi Ali szerencsésnek tartja magát, mert már 22 volt, amikor apja ezzel jött elő, viszont emlékeztet, a fiatal lányok nagy részét az iskolákból veszik ki, idegen férfiakhoz adják őket hozzá – akik sokszor több feleséget tartanak –, és aztán egész életükben függőségben, házi őrizetben tartják őket. És

„Láttam, hogy anyámat hogyan alázzák meg folyamatosan. Kemény és brutális volt az élete. És ebben nem volt semmi rendkívüli. Sok millió afrikai nő él így, és az anyák ezt az életet adják tovább a lányaiknak” – emlékezik vissza az aktivista. Tizennyolc évesen égett a vágytól, hogy független legyen. „Nem volt semmi kozmikus vízióm, csak a saját életemet akartam élni, ami nem olyan, mint anyám és számos osztálytársam élete.”

A szerencse lánya

Ayaan Hirsi Ali ugyanakkor szerencsésnek tartja magát, tőle független okokból alakult így az élete. Először is, apja iskolába küldte őt; aztán a család Szaúd-Arábiába menekült, de onnan később visszadeportálták őket Afrikába. „Ez a legjobb dolog, ami történhetett, hálás vagyok érte” – mondja most erről. Megjárták Szudánt is, és végül Kenyában telepedtek le, ahol középosztálybeli létet tudtak teremteni maguknak. Az utazás során különböző országokat, különböző embereket és életmódokat ismert meg:

Alinak azonban az afrikai élet sem volt elég. „Engedelmeskedtem a saját belső parancsomnak, elmenekültem az apám által megszabott életből.” 1992-ben Németországba, majd onnan Hollandiába ment, ahol menedékjogot kért. 

„A nevem, Ayaan szerencsét jelent. Engem a szerencsém és nem a bátorságom segített az életben” – vallja az aktivista. „A kilencvenes években, Hollandiában megtanultam függetlennek lenni. Takarítottam, gyárban dolgoztam, megtanultam hollandul is” – emlékezik vissza. Ahogy kiismerte magát új hazájában, meg akarta érteni, miért ilyen békés, jóléti és szabad ez az ország. Egyetemre ment és politikai filozófiát hallgatott, lenyűgözték őt a felvilágosodás tanai.

A politikai annyira érdekelte, hogy belépett a szocdem pártba – azért ebbe, mert mindenki, az ismerősei, a tanárai, a szomszédai is szociáldemokraták voltak. „Balra álltunk Bernie Sanderstől.”

A szociáldemokrácia akkor és ott azt jelentette neki, hogy az emberek egyensúlyt keresnek a munka és a szabadidő, a magánélet között, és ha valaki gyereket szül vagy éppen beteg lesz, a jóléti állam elég biztonságot ad a nyugodt élethez. „Szegény anyámra gondoltam, bárcsak itt élt volna, amikor gyerekek voltunk” – emlékezik vissza Ayaan Hirsi Ali.

Az iszlám túlélője

„Beszélek, mert túlélő vagyok. Úgy beszélek másoknak, mint a rák túlélői a betegségükről. Én az iszlámról beszélek” – folytatja Ayaan Hirsi Ali.

„Megtapasztaltam a gyerekkorom világa és az európai, nyugati világ közötti különbségeket, és láttam, hogy a terroristák azt az életmódot támadják, amit én akarok élni.” Elkezdett gondolkodni ezen, utánaolvasva a Koránnak és a terroristák üzeneteinek. 

„Sokkot kaptam: Bin Laden precízen idézett a Koránból, Mohamedtől. Fájdalmas volt felismerni, hogy a vallásomat nem félreértették, nem eltorzították a terroristák, hanem: ez a vallásom.” Ayaan Hirsi Ali visszagondolt arra: tizenévesként, Kenyában a Muszlim Testvériség tagja volt, a saríát a legmagasabb szintű rendszernek gondolta, hitt a dzsihádban, és helyeselte, amikor az imám a hitetlenek, Amerika vagy Izrael elpusztítására szólított fel.

Szeptember 11-e viszont ráébresztette a tizenéves és a felnőtt énje közötti, immár radikális különbségekre. „Nem tudtam már Mohamedet erkölcsi irányítómnak nevezni, sőt, erkölcstelennek találtam őt.” 

De Ayaan Hirsi Ali nem állt meg e felismerés után. „Senki nem kényszerített arra, hogy kilépjek a kényelmes életmódomból, és legfeljebb elhatárolódjak néha a radikális iszlamisták tetteitől. Mégis beszélni kezdtem, mert látom, Iránból, Szíriából, Észak-Nigériából mit csinál a működő saría; beszélek, mert látom, ahogy a homoszexuálisokat tornyokból dobják le; beszélek, mert zsidókat és keresztényeket irtanak.”

Ayaan Hirsi Ali hangsúlyozza: nem minden muszlim követi, még csak nem is minden muszlim ismeri a saríát. Nem mindenki híve az embergyűlölő ideológiának. Az aktivista megkülönbözteti az általa „mekkai muszlimoknak” nevezett békés többséget – akik a spirituális iszlámot követik – a radikális kisebbségtől, akiket „medinai muszlimoknak” nevez. Az aktivistának

és nem száll szembe a radikális kisebbséggel. Pedig a radikálisok nem elégedettek a muszlim világ status quójával, mindenhol teokráciát vezetnének be a dzsihád és a propaganda, a prédikációk (Da‘wah) erejére támaszkodva. 

„A Da‘wah ügynökei mindenhol ott vannak, az egyént, a családot, az iskolát és a munkahelyeket célozzák. Különösen a társadalom peremére vagy börtönbe került fiatal férfiakat hálózzák be. Azt csinálják, amit a múltban a fasiszták és a kommunisták, csak ők a vallásszabadság mögé bújnak” – fejti ki Ayaan Hirsi Ali. 

Harc a középkor és a modernitás között

Az aktivista szerint az a tény, hogy

A radikális iszlamisták nem is akarják, hogy összhang legyen, erre csak a reformerek kis csoportja törekszik.

„Háború van az iszlámban azok között, akik a 7. századba akarnak minket visszavinni, és azok között, akik előre, a modern világba.” Ayaan Hirsi Ali szerint a saría egy részét el kellene vetni, csak akik reformálni akarják az iszlámot, azokat fenyegetik, megszégyenítik a muszlim radikálisok – és nem Szaúd-Arábiában vagy Szomáliában, hanem itt, Európában, Németországban, Hollandiában, Amerikában. „Ez szégyen.”

Ayaan Hirsi Ali arra hívja fel a figyelmet, hogy a Nyugatnak meg kell ismernie és támogatnia kell az iszlám reformereit, ahogy a hidegháborúban is fontos szerepe volt Szolzsenyicinnek és Szaharovnak. „A muszlim reformerek mellé kell állni, és a muszlimok többségét meg kell győzni a reformok helyességéről.” Emellett

fel kell lépni ellenük, majd elkezdeni a hosszú munkát a szabadság és tolerancia muszlimok általi elfogadásáért. 

Szavait úgy zárja: „Beszélek, mert hiszem, hogy a szabadság feljebbvaló a politikai iszlámnál. Beszélek, mert nem lehet csendben maradni, ha a gyermekeink szabadsága a tét”.

Fotók: Földházi Árpád