Rasszista botrányba keveredett Virginia demokrata kormányzója

2019. február 02. 10:21

Ku Klux Klános fotó miatt kénytelen magyarázkodni Ralph Northam.

2019. február 02. 10:21

Egy 35 évvel ezelőtt készült, rasszistának mondott fénykép miatt kényszerült magyarázkodni pénteken Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója az Egyesült Államokban. A fénykép az Eastern Virginia Medical School orvosi egyetem 1984-es évkönyvében szerepel; két férfi látható rajta, egyikük feketére mázolt arccal, másikuk pedig a Ku Klux Klán rasszista szervezet fehér csuklyás öltözékét viseli. Northam elismerte, hogy az egyik férfi a képen ő, de nyilatkozatából az nem derül ki, hogy melyik.

„A nap folyamán egy weboldal közzétett egy rólam készült fényképet az 1984-es egyetemi évkönyvemből, melyen olyan jelmezt viselek, amely nyilvánvalóan rasszista és sértő” – tudatta a politikus. „Nagyon sajnálom, hogy akkor olyan döntést hoztam, hogy így jelenek meg, és bánom azt a fájdalmat, amelyet ezzel akkor és most okoztam” – tette hozzá a demokrata párti kormányzó.

A virginiai republikánus párt a politikus távozását követeli. Úgy vélik, hogy amit 35 évvel ezelőtt tett, az megbocsáthatatlan, és a politikus elveszítette erkölcsi tekintélyét, hogy az állam kormányzója maradhasson. Lemondásra szólította fel a kormányzót több demokrata párti politikus is; köztük az elnökjelöltségre is pályázó Julián Castro és Kamala Harris is.

Northam nyilatkozatából viszont arra lehet következtetni, hogy nem tervez lemondani. Mint írta: belátja, hogy hatalmas munka lesz helyrehozni, amit elrontott, de készen áll, hogy nekiálljon a munkának. „Első lépésként szeretném kifejezni legmélyebb sajnálatomat, és megerősítem, hogy abszolúte elkötelezett vagyok, hogy megfeleljek azoknak az elvárásoknak, melyeket a virginiaiak velem szemben támasztottak, amikor megválasztottak kormányzójuknak” - tudatta Ralph Northam, akit január 13-án iktattak be hivatalába.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2019. február 04. 11:01
Hú bazd meg, ez mi? Kit érdekel, hogy mit csinált az őskorban? 35 éve még mindenki komcsi volt, most akkor mindenkit kérjünk számon, hogy mit csinált kamaszkorában? Ne már.. Megmítúzták szegény barmot egy ilyen légből kapott baromsággal.. És ha farsangra négernek öltözött, akkor rasszista?
Esvány
2019. február 04. 10:49
Horn Gyula nem farsangi jelmezként viselte a pufajkát még is szobrot állítottak neki. Ralph Northam meg egy 35 évvel ezelőtti farsangi(?) jelmez miatt magyarázkodásra kényszerül? Az eszem megáll ezektől a valóságtól elrugaszkodott, disztingválni képtelen idióta ballibsiktől!
Akitlosz
2019. február 02. 22:35
Gondolják, hogy ez a magyarországi olvasók számára érdekes hír? Nem nagyon van ez túl egy helyi ügy szintjén.
Burmin
2019. február 02. 22:28
Érdekelne hogy Karácsony Greg gyerekkorában nem öltözött e török basának, mert akkor nehogy már polgármester legyen basszus..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!