Olasz és francia néppárti politikusok nem támogatják a Fidesz kizárására való törekvéseket

2019. február 22. 15:39

A magyar kormányzat újabb kampánya miatt az Európai Néppárton belül felerősödtek a kritikus hangok.

2019. február 22. 15:39

Az újabb magyar kormányzati kampány miatt ismét felerősödtek a Fidesz kizárását követelő hangok az Európai Néppártban (EPP), de egyesek szerint Orbán Viktor miniszterelnök éppen ezt szeretné elérni – írta a Politico pénteken.

A brüsszeli hírportál bennfentes források alapján arról számolt be, hogy noha a konzervatív pártcsalád még nem hozott döntést, az ügy napirenden lesz a jövő heti frakcióülésen és a márciusi csúcstalálkozón is.

Rámutattak, a német Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) „elege lett”, és ennek most először nyilvánosan hangot is adott, a Fidesz tagságának régebbi ellenzői pedig megpróbálják kihasználni a lehetőséget. „A rakéta kilövőállásban van” – mondta egy névtelenséget kérő forrás.

A cikk szerint az EPP-ben sokan egyetértenek a magyar kormány migrációügyi álláspontjával, ugyanakkor sokkolta őket a Fidesz „hűtlensége”, amely az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker elleni támadásban is megnyilvánult.

Egy néppárti politikus azon véleményének adott hangot, hogy Orbán szándékosan pártja kizáratására játszik, hogy azt mondhassa utána, „látják, az EPP valójában le akarja rombolni Európát, meg akartak szabadulni tőlünk, a keresztény Európa megmentőitől”.

A Politico kiemelte, hogy a párt vezetői eddig megvédték Orbánt, egyrészt a magyar képviselői helyekre tekintettel, másrészt attól tartva, hogy kizárása esetén a Fidesz az euroszkeptikus erőkhöz csatlakozik.

Daniel Caspary CDU-s európai parlamenti képviselő azt mondta, hogy Orbán „elfogadhatatlan” lépéseit egyre nehezebb megvédeni a választóik előtt, de a kizárással sem javulna a helyzet sem Európában, sem Magyarországon. Aláhúzta: ha David Cameron volt brit kormányfő továbbra is részt vett volna az EPP találkozóin, akkor soha nem írta volna ki a népszavazást a brit EU-tagságról. A brit Konzervatív Párt 2009-ben lépett ki a néppártból.

Az Orbán Viktor megfegyelmezését célzó eddigi kísérletek egyike sem volt különösebben sikeres. Ami talán változik, hogy az Európai Néppártban már nem könyörögnek neki, hanem inkább a maradás előnyeire mutatnak rá, miután egy viszonylag kis ország csak akkor kaphat helyet a nagy asztalnál, ha tagja az EPP-nek – írta a szerző.

Az Euractiv hírportál számos EPP-tagpártot megkérdezett, és többségük azt válaszolta, hogy a kizárásnál kevésbé radikális megközelítés pártján vannak. Az uniós ügyekkel foglalkozó híroldalnak egy névtelen néppárti forrás hangsúlyozta: ha gyengén szerepel a pártcsalád a májusi választáson, akkor „senki nem fogja Orbánt bántani”.

A francia Köztársaságiak egyik illetékese azt mondta, „a jobboldalnak a DNS-ében van, hogy nagyon különböző elemekből áll”, és az olasz tagpártok is azt közölték, hogy nem ellenzik a Fidesz tagságát.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. február 22. 19:12
A Néppárt a szétesés szélére került. Vagy Orbán mellett maradnak és akár számottevő erőt is képviselhetnek az új EU-ban, vagy együtt rohadnak szét Orbán nélkül a ballibsikkel.
zakar zoltán béla
2019. február 22. 18:18
durr-pukk-durr-pukk- putty-prutty-Bunker Juncker-8-ker(ék)
nemecsekerno_007
2019. február 22. 17:54
Orbán elszigetelődik.... Ja, nem! :)))))))
tiborcz és a 13 milliárd
2019. február 22. 17:40
a karaván halad
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!