Hestermeyer: A Brexit alkotmányos válságba sodorta az Egyesült Királyságot

Az első paradigmaváltás alatt azt érti, hogy egyfajta elmozdulás érzékelhető a parlamenti szuverenitástól a népszuverenitás felé. Az Egyesült Királyság alkotmányjogi felfogása szerint ugyanis nem a nép szuverén, hanem a parlament. A népszavazás intézménye viszonylag új, és nem sűrűn alkalmazzák. Napjainkban leginkább az látható, hogy a parlamentbe vetett bizalom megingott az állampolgárok részéről, és egy olyan törekvés hódít, amelynek során a nép saját magának akarja visszanyerni a szuverén hatalmat. A Brexit ennek a törekvésnek a gyakorlati kifejeződése, megnyilvánulása. Annak ellenére, hogy a Brexit-referendum nem bírt kötelező jelleggel, a Parlament nem utasíthatta vissza a nép akaratát. A népszavazás tehát önmagában nemcsak az Európai Unióból való kilépés igényét fogalmazta meg, hanem arra is rávilágított, hogy a parlamenti szuverenitás egyre jobban gyengül, és a nép egyre több beleszólást kér az Egyesült Királyság politikai és társadalmi ügyeibe.

A második paradigma a hagyományos kétpártrendszerű berendezkedést érinti. Régebben, a konzervatív elveket hirdető torykkal vagy a Munkáspárttal való azonosulás nemcsak a parlamenti képviselők esetében volt jelentős, hanem az állampolgárok is erősen megosztottak voltak politikai beállítottság alapján. Ha valakiről tudni lehetett, hogy melyik párt politikai programjával ért egyet, akkor számos kérdés kapcsán előre lehetett vetíteni az illető véleményét. Mostanában azonban a modern társadalmak már nem ezt a mintát követik. A politikai kérdések ma nem két pártra osztják a szavazókat, hanem már az adott pártokon belül is éles ellentétek és töréspontok alakulnak ki. A kérdés azonban nem fekete vagy fehér, hiszen napjainkban egyre több és egyre komplexebb politikai kérdésben kell véleményt alkotni. A Brexit mutatta meg leginkább, hogy az egész brit társadalmat érintő kérdés mennyire megosztja még az egy párton belülieket is. A referendum előtt mindkét frakció megígérte, hogy végrehajtja a szavazás végeredményét. Ez azonban nem oldotta meg az ügyet, hiszen a Brexit körül számos döntést kellett és kell meghozni. A tárgyalások előrehaladtával azonban mindkét párt és a törvényhozó hatalom is arra kényszerült, hogy újragondolják a következő kérdést: valóban el kellene hagyni az EU-t vagy nem?

A harmadik paradigma a nemzetközi szerződésekhez kapcsolható. Az Egyesült Királyság hagyományosan szeret kimaradni a nemzetközi egyezmények ratifikálásából. A brit jogrendszer ugyanis lehetőséget ad a parlamentnek arra, hogy a nemzetközi dokumentumok implementálását elutasítsa, illetve a ratifikálási folyamatot elhalassza. Magát a ratifikálási folyamatot azonban nem állíthatják meg. Emiatt sokszor előfordul, hogy a kormány saját maga tárgyal az egyezményekről, alacsony intenzitású parlamenti együttműködéssel. Az utóbbi évtizedben azonban megváltozni látszik ez a gyakorlat, mivel a kormány egyre inkább sürgeti a parlament aktív részvételét a szerződésekről szóló egyeztetésekben. Holger Hestermeyer úgy látja, hogy a brit rendszer próbál alkalmazkodni a jelen kihívásaihoz, ez azonban még nem vált gördülékeny folyamattá. A jogtudós szerint a brit törvényhozás és végrehajtás akkor nyerheti vissza elvesztett erejét, ha a kormány újra egységessé és következetessé válik.