Több évig beszélt egymással a színfalak mögött Washington és Phenjan

2019. január 22. 07:55

Amíg a nyilvánosság azt látta, hogy nincs kapcsolat az Egyesült Államok és Észak-Korea között, addig titokban sokáig kapcsolatban állt az egymással hivatalosan még háborúban álló két ország – értesült a The Wall Street Journal.

2019. január 22. 07:55

Washington és Phenjan hírszerzői egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartottak fenn egymással – jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap hétfőn. A lap állítása szerint a titkos csatornán keresztül folytatott párbeszéd még a legfeszültebb időszakokban is lehetővé tette a kommunikációt, foglyok szabadon bocsátását és végső soron előkészítette az utat Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tavaly júniusi, történelminek nevezett szingapúri csúcstalálkozójához.

Ez a titkos kapcsolattartást a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bonyolította, és ennek köszönhetően 2012-ben – tehát az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején – két CIA-tisztségviselő is járt Észak-Koreában. A The Wall Street Journal meg is nevezi őket: Michael Morell, a CIA akkori igazgatóhelyettese és legalább egy utódja, Avril Haines utazott el a kelet-ázsiai országba. Obama elnökségének utolsó szakaszában ez a kapcsolat „elaludt”. Mike Pompeo, jelenlegi külügyminiszter még CIA-igazgatóként élesztette újra, amikor – 2017 augusztusában – két munkatársát Szingapúrba küldte, hogy ott tárgyaljanak észak-koreai kollégáikkal.

2018 elejére az amerikai és az észak-koreai hírszerzés képviselői már egy sor nyilvános megbeszélést is tartottak – írta a The Wall Street Journal, megjegyezve, hogy a hírszerzési kapcsolatoknak fontos szerepük volt az első Trump-Kim csúcstalálkozó létrejöttében, mint ahogyan a hírszerzők most is részt vesznek a második csúcstalálkozó előkészítésében. Az amerikai hírszerzés partnere – a The Wall Street Journal állítása szerint – az a Kim Jong Csol volt, aki korábban az észak-koreai hírszerzést vezette, és akit a múlt héten a Fehér Házban fogadott Donald Trump elnök is.

A lap véleménye szerint azonban nemcsak ezek a különleges kapcsolatok járultak hozzá Washington és Phenjan közeledéséhez. Ebben segített Phenjan és Szöul viszonyának javulása is. Információi forrásait a The Wall Street Journal nem nevezte meg, csupán általában hírszerzési forrásokról, valamint az Obama-kormányzat és a Trump-adminisztráció tisztségviselőiről írt. Értesüléseit sem a CIA, sem a külügyminisztérium és a Fehér Ház nem kívánta kommentálni.

Hétfőn egyébként a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) közzétett egy tanulmányt, amelyben azt állítja, hogy egy eddig nem ismert ballisztikusrakéta-bázist azonosított Észak-Koreában. Victor Cha, a tanulmány egyik összeállítója az NBC televíziónak azt mondta: „az észak-koreaiak nem fognak tárgyalni olyan dolgokról, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra”.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2019. január 22. 09:43
en eddig is sejtettem hogy Kim okolrazasa csak a sajtonak, a nepnek, meg a parttagoknak szol, valojaban nem egy buta gyerek az.
zakar zoltán béla
2019. január 22. 08:47
hilleri hó
gin74tonic
2019. január 22. 08:15
mirol szolt ez a cikk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!