Miért gyűlölik Amerikát Venezuelában?

„Az Egyesült Államok lassan két évszázad óta bábként kezelte Venezuelát. Elnököket emelt fel és buktatott meg, választásokat manipulált, háborúkat robbantott ki. Cserébe izzó gyűlöletet kapott.

Az orosz diplomata, az SZVR venezuelai főrezidense eljött megnézni a férfit, akit egy nap meg kell majd ölnie. Mert Oskars Pekalis, a kibervarázsló útja egyirányú, soha nem fogja elhagyni Venezuela elátkozott földjét.

A reptéren óriási tömeg volt. A helyiek Maiquetiának hívták, de persze a Simon Bolivar nevet viselte, mint minden, ami fontos Venezuelában. Kaotikus volt, zajos és büdös, de az oroszt ez kevéssé zavarta.

Nagyon alaposan előkészített mindent. Az infrastruktúrát, a házakat újonnan foglalták le, semmi sem kötötte őket az orosz követséghez. Egy olyan fedőcég intézte, amit semmilyen korábbi művelethez nem használtak. A Spetssviaz által megbuherált számítógépek diplomáciai futárral érkeztek. A venezuelai „szervek” nem tudtak semmit, de ha esetleg megsejtenének valamit, az sem lenne túl nagy baj.

Dél-Amerikában Moszkva baráti területen érezheti magát. Az újbolivári forradalom gyermekei nagy lelkesedéssel fogadták Oroszország kinyújtott kezét. Nem csak Venezuela, hanem Bolívia is. Az Egyesült Államok lassan két évszázad óta bábként kezelte ezeket az országokat. Elnököket emeltek fel és buktattak meg, választásokat manipuláltak, háborúkat robbantottak ki. Cserébe izzó gyűlöletet kaptak. Brazília és Argentína is osztja, bár kevésbé hevesen, az Amerika-ellenes érzelmeket. A brazilokat az irritálja, hogy Amerika semmibe veszi őket, a Dél nagyhatalmát, Argentína meg az adósságválság és a Falkland-szigetek miatt gyűlöli az angolszászokat. Egy rossz szót sem szóltak Ukrajnáról.

A legszorosabb barát és partner sokáig Venezuela volt. A rezidens ostoba, pózoló majmoknak tartotta a helyieket, de hát a világ legnagyobb olajtartaléka az övék. Ezekhez a makikhoz képest a szaúdiak és mi is csak egy olajtócsán ülünk – mondogatta, persze túlzóan, ha otthon le akart valakit nyűgözni. Moszkva ennek az elképesztő vagyonnak egy részét magának akarta, akárcsak Peking és Washington. A kínaiakat nem sikerült megverni a nagy játszmában, de az amerikaiakat igen. A Rosznyeft 60 milliárd dollárt fektetett be az Orinoco-folyó mellett nehézolaj kitermelésébe, és lassan övé, azaz Oroszországé lett az ország olajkitermelésének ötöde. Aztán ott volt még a fegyverüzlet is, a bolivari fajankók az orosz haditechnika szorgalmas vásárlói közé tartoztak. Másfél évtized kemény munkájával sikeresen tönkretették a gazdaságot, és egymás után bukták el hatalmi pozícióikat. De a titkosszolgálatok és a hadsereg még mindig Hugo Chavez követőinek kezében van, akik szemében az USA gyűlölete minden mást felülír. Mögöttük ott állnak a kubaiak, piócaként szívva az ország vagyonát, Kuba mögött meg Oroszország és Kína tornyosul.

Hatalmas geopolitikai játszma ez, ami legkevésbé szól a venezuelai népről és demokráciáról. A nép jóléte pontosan annyira kevéssé érdekli az amerikaiakat, mint az oroszokat vagy a kínaiakat. Csak az olaj és az arany számít. A hatalom.”

Részlet a Máglyatűz c. regényből