„Ha nem szállhatnak partra, repülővel megyek értük és elhozom őket magammal” – jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a RAI olasz köztelevízióban kedd este. Mint fogalmazott, országa kész befogadni a nőket és gyermekeket. Hangsúlyozta, hogy a szigorú migrációs politikának is „van egy határa”.
Salvini nem változtat álláspontján
Ezzel a kijelentésével az olasz miniszterelnök arra utalt, hogy a belügyminiszter Matteo Salvini továbbra is nemet mond ezeknek az embereknek a befogadására. Korábban Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője szorgalmazta a nők és gyerekek befogadását.
Salvini azonnal reagált internetes közösségi oldalán, azt hangoztatva, hogy az ő belegyezésével „senki sem fog Olaszországba érkezni”. Hozzátette: ha más a migránsokat Olaszországba hozza, „magára vállalja ezért a felelősséget". Azt is megjegyezte, „amíg nem állítják le az embercsempészeket és az őket segítőket, újabb ezrek kelnek útra és veszítik életüket. Olaszországba csak az jöhet, akinek engedélye van erre, én nem változtatok állásfoglalásomon”.
Nem ez az első alkalom, hogy a migráció miatt vita alakul ki a római kormányban: augusztusban az olasz parti őrség Diciotti nevű hajóján tartózkodó 179 menedékkérőt Matteo Salvini egy hétig nem engedte kikötni, majd partra szállni, miközben az olasz kormány több más politikusa is ezt szorgalmazta.