A brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint újjáéledőben van és ismét a polgári repülést fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat. Ben Wallace a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatért felelős csoport újból egyre nagyobb fenyegetést jelent, és ez most már „álmatlan éjszakákat okoz” a nemzetbiztonságért felelős kormányilletékeseknek. Wallace szerint az hírszerzési információk arra vallanak, hogy az al-Kaida repülőgépek megsemmisítésére alkalmas technológia kifejlesztésén dolgozik. A brit kormány más, név nélkül idézett tagjai a lapnak azt mondták, hogy a terrorcsoport miniatűr pokolgépeket vagy robbanószerrel megrakott drónokat próbálhat kifejleszteni.
A hét második felében a londoni Gatwick repülőteret 33 órán át zárva kellett tartani drónok rendszeres berepülése miatt. A zárlat idején legalább 40 drónberepülést észleltek a repülőtér légterében, és emiatt több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani. Az átirányítások és járattörlések 140 ezer utast érintettek. A brit nyomozóhatóságok hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ez az incidens nem terrorcselekmény volt. A brit belügyi államtitkár a The Sunday Timesnak kijelentette, hogy az al-Kaida az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet visszaszorulásával párhuzamosan feléledőben van, újjászervezte magát, egyre több tervet sző Európa ellen és továbbra is a repülést tekinti célpontjának.