Parfümfelhő és kedélyes csevegés: így fogadta Trump Szíria volt dzsihadista elnökét

Ahmad al-Sharaa fejére korábban jelentős vérdíjat tűztek ki az amerikai hatóságok terrorizmus miatt.

Michael Avenatti, elnöki ambíciókat dédelgető amerikai ügyvéd kedden bejelentette, hogy nem indul a 2020-as választásokon. Közleménye abból a szempontból meglepő, hogy napokkal ezelőtt még elszánt nyilatkozatokat tett elnöki terveiről.
Michael Avenatti, a Stormy Daniels néven ismert pornószínésznő jogi képviselője és Donald Trumppal szemben hónapok óta egyre keményebben fellépő ügyvéd kedden bejelentette, hogy lemond elnöki aspirációjáról.
Bejelentésében úgy fogalmazott, hogy döntését egyáltalán nem könnyen hozta meg, és elsősorban családja kérésének tett eleget.
Az ügyvédet novemberben vádolták meg családon belüli erőszakkal, miután barátnője feljelentést tett ellene. Állítása szerint Avenatti egy családi vita során a lakásukon végigráncigálta őt.