Az amerikai misszionáriust ért minapi tragédia után újra előtérbe kerültek a világ utolsó elzárt bennszülött közösségei. De kik ők és merre élnek még ilyen, a modern civilizációtól elzárt avagy elzárkózó törzsek? Körképünk.
A közelmúltban végigsöpört a médián a 27 éves amerikai hittérítő tragédiájának a híre, aki a világ egyik legagresszívabb törzsének tartott szentinelézek áldozatává vált. John Allen Chau halála előtt üzenetet küldött a szüleinek, és sorai arról árulkodnak, hogy maga is tudta milyen veszélyek elé néz: „Kérlek benneteket, ne legyetek mérgesek rájuk vagy Istenre, ha esetleg megölnek engem”.
Az amerikai férfi halála megdöbbentette a világot, hiszen időről-időre elfelejtjük azt, hogy továbbra is több száz, őshonos kultúrát őrző törzs létezik a Földön –
Napjainkra szinte minden törzs tudatában van annak, hogy létezik a közösségükön kívül egy másik világ és többségük közvetlen vagy közvetett formában kapcsolatot alakított ki a modern emberrel.
Viszont Amazónia esőerdőiben, az Andamán- és Nikobár-szigeteken, Nyugat-Pápuán (Irian Jaya) és Pápua Új-Guineán találunk még olyan apró közösségeket, amelyek nem tartanak fenn semmilyen békés kapcsolatot a modern civilizációval.
Ezeket nevezzük érintetlen törzseknek.
Az érintetlen törzsek elhelyezkedése
Olyan, mintha az ember történelmének egy nagyon távoli pontján náluk megfagyott volna az idő. Évszázadokon keresztül úgy tekintettünk ezekre a törzsekre, mint hátrányos helyzetű csoportokra, amelyeken „segíteni kell”. A gyarmatosítóktól kezdve a huszadik századi antropológusokig többen is próbálták már felvenni és tartani a kapcsolatot a törzsek tagjaival, „elcsábítani őket” megszokott környezetüktől ajándékokkal, vagy éppenséggel elrabolni őket.
Néhány évtizede viszont új szemléletmód született az érintetlen törzsekkel kapcsolatban és ennek érvényességét John Allen Chau esete újfent alátámasztotta –
Bár az amerikai hittérítő halála tragikus és sajnálatos eset, de az ő felelőssége is firtatható, hiszen illegális módon lépett be a törzs területére, másodszorra is megközelítette a szentinelézeket, annak ellenére, hogy első alkalommal is nyílzápor fogadta őt. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az érintetlen törzsekre halálos veszélyt jelenthet a modern emberrel való érintkezés, mivel a szervezetük számára a mai napig ismertlenek a mi megszokott betegségeink – egy egyszerű nátha vagy influenzavírus végzetes lehet az egész közösségük számára.
A Survival International, a törzsek védelmével foglalkozó legnagyobb, globális nonprofit szervezet szerint viszont nem pusztán a külső fertőzések jelentenek veszélyt: az erdőirtás, a környezetszennyezés, az „emberszafarik”, a drogkereskedelem és a bűnszervezetek tevékenysége mind-mind a kihalás felé taszítja az emberiség e különleges kis közösségeit.
Az Andamán- és Nikobár-szigetek törzsei
A több mint ötszáz szigetből álló szigetcsoport az Indiai-óceánon található, a Bengáli-öböl és az Andamán-tenger között, India fennhatósága alatt. A gyarmatosítás ezt a területet sem kímélte – jöttek a dánok, jöttek a britek – de magyar vonatkozást is találhatunk. Miután a 18.század közepén a dánok a malária miatt elhagyták az egzotikus szigetcsoportot, Mária Terézia jóváhagyásával egy osztrák-magyar alakulat indult el a szigetekre az Osztrák Kelet-Indiai Társaság egyik hajóján. A több mint száz fős alakulat 1778-ban több katonai helyőrséget is alapított a Nikobár-szigetek egyikén, amelyet az uralkodó után Teressának neveztek el – az egyik helyőrségparancsnok pedig Magyar György lett.
A Bengáli-öböl és az Andamán-tenger között rejlik a különleges szigetcsoport
A szigetcsoporton jelenleg is élnek andamán törzsek, amelyek közül egyedül a jarawák és a szentinelézek lélekszáma nem csökkent jelentősen az elmúlt évtizedekben – árulkodó, hogy pont e két népcsoport zárta ki leginkább a külvilágot.
A jarawák viszont – akik lélekszámát 200-300 főre becsülik – mostanában egyre érdeklődőbbé és nyugodtabbá váltak, ez jó hírt jelent az úgynevezett „emberszafarik” szervezői számára. Valóban: külföldi turisták számára buszutakat szerveznek a jarawák területén keresztül – az érdeklődök akképpen figyelhetik meg a törzs tagjait, mint ahogy a gepárdokat vagy rinocéroszokat szokták Afrikában.
Jarawák az út szélén – így néz ki egy emberszafari (Videó: Tim Dobson)
Az indiai hatóságok kevés sikerrel lépnek fel az illegális utak szervezői ellen, miközben a turisták által behurcolt betegségek miatt a jarawák száma is az elmúlt években csökkenni kezdett.
Ha valaki hajlandó plusz pénzt áldozni rá, akkor a szentinelézeket is megpillanthatja – ugyancsak illegálisan szervezett utakon. Hogy mennyire érdemes, az kérdéses:
A szentinelézek otthona a festői szépségű Északi-Szentinel-sziget, nyelvüket senki nem beszéli. A létszámukról pontos adat nem áll rendelkezésre, becslések szerint 50-150 főből állhat a közösségük. Úgy vélik, hogy a gyarmatosítók szerencsétlenre sikerült kapcsolatfelvételi kísérletei miatt alakult ki bennük az idegenek iránti ellenszenv és az agresszió.
Ebből a távolságból lehet még őket biztonságosan fotózni
A helyi törzs több alkalommal került már az újságok hasábjaira, és nem kizárólag a számos hiábavaló kísérletről vagy kutatásról szóló beszámolók formájában. Például 1981-ben egy teherszállító hajó zátonyra futott a sziget északi oldalán, a szentinelézek több napig támadták a legénységet. A történet szerencsére mind a két oldalon tragédia nélkül ért véget, a tengerészeket kimenekítették, a szentinelézek pedig megismerkedtek egy új anyaggal: az acéllal, amelyet a hajóroncsból tudnak megszerezni és eszközt készíteni belőle.
A 2004-es indiai-óceáni cunami után – amely közel negyedmillió ember halálát okozta és Északi-Szentinelt is letarolta – az indiai hatóságok helikopterekkel közelítették meg a szigetet azzal a céllal, hogy ellátmányt juttassanak el a „gyámoltalan” őslakosoknak. A helikoptert viszont nyílzápor fogadta. Bár a szentinelézek sem úszták meg a természeti katasztrófát halálos áldozatok nélkül, úgy vélik, hogy
mintha előre tudták volna a tragédiai bekövetkezését. Mivel a szentinelézekről – ahogyan az összes érintetlen törzsről – keveset tudunk, így újdonságnak számított az a 2006-ban, egy tragédia nyomán napvilágra jutó információ, miszerint nem kannibálok.
A sort még lehetne több olyan esettel is folytatni, amelyeknek kudarc vagy tragédia lett a vége – John Allen Chau esete is immáron ezek közé tartozik.
Érintetlen törzsek az Amazónia mélyén
Egy másik kontinensen, a dél-amerikai Amazonas-medence őserdei több mint száz érintetlen indián törzsnek ad otthont. Kutatásuk már hosszú ideje folyik, de a helyzet egyrészt a terep nehézségei miatt nem halad gördülékenyen, másrészt az ő esetükben is lehetőleg el kell kerülni a modern emberrel történő érintkezést a fertőzések megelőzése miatt. Főleg Peruban és Brazíliában regisztrálták a legtöbb a törzset, de Ecuador, Kolumbia és Észak-Paraguay területén is élnek ilyen közösségek.
Ezek az indián törzsek is tudatában vannak a dominás civilizáció létének, de a korábbi katasztrofálisra sikeredett találkozások és az élőhelyükön tapasztalható rombolás miatt
Súlyosabban traumatizáltak a modern ember beavatkozása miatt, mint a világ többi részén élő bennszülött közösségek – elég csak a gumi fellendülésének időszakára gondolni, amely során közösségeik 90 százalékát számolták fel.
Az elszigetelt törzseket gyakran csak légifelvételek útján pillanthatjuk meg
A törzsek helyzete nagy változatosságot mutat: egyes helyeken nyugalomban tudnak élni, de van, ahol a kihalás szélén állnak, miközben szinte évente újabb és újabb csoportokat fedeznek – épp 2018 augusztus végén kaptak lencsevégre egy eddig ismeretlen törzset.
Nyugat-Pápua és Pápua Új-Guinea maradék törzsei
Pápua Új-Guineában valamivel több mint háromszáz törzset tartanak számon. Egy részük a hegyekben él, ahol sertéstenyésztésből és édesburgonya termesztéséből tartják fenn magukat, másik részük a mocsaras, és maláriával fertőzött vidékeken vadászattal és gyűjtögetéssel szerzi meg az élelmét.
Nyugat Pápua, korábbi nevén Irian Jaya Indonézia egyik tartománya
Az elmúlt években negyven érintetlen törzset fedeztek fel az Indonéziához tartozó Nyugat-Pápua megmaradt őserdeiben. Ezen csoportokról nagyon kevés információ áll a rendelkezésünkre, mivel
Nyugat-Pápuán az emberi jogok érvényesülése nem kevés kivetnivalót hagy maga mögött: mélyen gyökerező, pápuák elleni rasszizmus figyelhető meg, az őshonos embereket koszosnak, visszamaradottnak és kőkorszakinak tartják, az érintetlen törzsek tagjait meg még inkább.
Modernebb pápua őslakosok – melltartó és rágógumi
A régióban a dani törzs a leghíresebb, akik bár rendkívül ragaszkodnak hagyományaikhoz, egyre nyitottabbak a modern civilizáció és a média felé – egy magyar blogger Nyugat-Pápuáról készült útibeszámolója is ezt támasztja alá: „A dani törzs meztelen emberei – orrukban csont, fejükön toll, nyakukban kagylóból készített melldísz, erősen hiányos fogazattal – a városban most azzal ütik agyon idejüket, hogy turistákra vadásznak, aki lefotózza őket jó pénzért, melyet azután alkohol hiányában kólára és cigarettára költenek”.
***
Források:
https://www.survivalinternational.org/uncontactedtribes
https://www.survivalinternational.org/uncontactedtribes/who-they-are
https://www.survivalinternational.org/articles/3122-questions-and-answers-uncontacted-papua
https://www.survivalinternational.org/tribes/uncontacted-brazil
https://magicafe.hu/2005/11/nyugat-papua-a-kannibalok-foldjen/
https://www.survivalinternational.org/news/10735
https://www.survivalinternational.org/tribes/papuan
https://www.britannica.com/event/Indian-Ocean-tsunami-of-2004
Ki sem derül, ha nincs a botrány: ez az alak, Lakatos Márk járja az országot és előadásokat tart művelődési házakban a kultúra nevében... Ungváry Zsolt írása.
Hat fergeteges számmal, köztük a máris közismertté vált Gyere babával és a Csavargóval jelentkezett a Magyar Banda.
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Ha az Egyesült Államok civilizációjáról beszélünk, akkor érdemes behatóan ismerkedni azon struktúrákkal, melyek kibontakozását és fennmaradását lehetővé tették. Pogrányi Lovas Miklós írása.
A nyugati civilizáció egy 19. századi találmány, hasonlóan a vasúthoz és a távíróhoz; Európa már a bronzkorban a globalizáció középpontja volt – állítja az Oxfordi Egyetem régészprofesszora.
A megvédéséhez viszont vissza kellene építenünk az Európa-erődöt. Ha még lehet.
A „konzervatív, keresztény szenny” ellen követett el volna erőszakcselekményt.
