Európa oldalán

2018. november 09. 22:13

Ki kell menni a barikádokra megvédeni a liberális demokráciát.

2018. november 09. 22:13
Őry Mariann
Őry Mariann

„A magyar miniszterelnök szerint Európa legnagyobb pártcsaládjának útja a kereszténydemokrácia, a nemzetek Európájának megerősítése – más út ugyanis nincsen, »Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz«. Biztató módon a kongresszuson elfogadott határozatból kikerült a liberális demokráciára való hivatkozás, s helyét – a Fidesz által is támogató módosító javaslat nyomán – a kereszténydemokrácia, illetve a családközpontúság vette át. Ennek természetesnek kellene lennie az Európai Néppárt számára, de sajnos nagyon is ideje van most az olyan iránymutatásoknak, amelyek a helyes ösvényre akarják visszaterelni a pártcsaládot. A liberálisoknak, szociáldemokratáknak és zöldeknek tett folyamatos engedmények ugyanis az EPP identitásválságához vezettek, párhuzamosan Európa identitásválságával.

A Néppárt immunrendszerének működését jelzi, hogy elenyésző kisebbségben maradtak Alexander Stubb liberális támogatói, akik végképp le akarták tenni a fegyvert a liberális kultúr- és etnomazochizmus előtt. Az ő politikájának ugyanis ez az üzenete, még ha úgyis fogalmazta meg tegnap, hogy ki kell menni a barikádokra megvédeni a liberális demokráciát. Nem túl sokan tartottak vele.”

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2018. november 10. 07:30
Őry Mariann álljon a barikád tetejére, hátha eltalálja valaki. Kár, hogy nem élt az mszmp éra alatt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!