Migránskaraván: több százan döntöttek a hazatérés mellett

2018. november 30. 13:46

Többen hirtelen elhatározásból csatlakoztak a karavánhoz, és nem gondoltak bele a kockázatokba.

2018. november 30. 13:46

Több száz közép-amerikai migráns letett arról az utóbbi időben, hogy illegálisan próbáljon meg belépni az Egyesült Államokba, és inkább visszatért hazájába – közölte pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője Genfben.

Joel Millman elmondta: az ENSZ november végéig mintegy 450 embernek segített hazatérni Hondurasba, Salvadorba, illetve Guatemalába.

Ők valamennyien abban a migránskaravánban haladtak, amely hetek óta igyekszik az amerikai határ felé, menekülve a származási országukban pusztító erőszak és szegénység elől. Donald Trump amerikai elnök arra utasította a határőrséget, hogy minden körülmények között akadályozzák meg a karaván tagjainak illegális bejutását az országba.

 Az IOM szóvivője hozzátette: a migránsok hazatérését segítő programot az amerikai külügyminisztérium finanszírozza, de beleszólása nincs a szervezet munkájába. Az útra kelt emberek maguk dönthetik el szabad akaratukból, hogy hazatérnek-e – jegyezte meg Millman.

Többen hirtelen elhatározásból csatlakoztak a karavánhoz, és nem gondoltak bele a kockázatokba és az út közben adódó nehézségekbe – tette hozzá az IOM egyik munkatársa. Az IOM 1979 óta világszerte 1,5 millió migráns hazatérésében segédkezett. Idén mintegy 15 ezer embert támogatott a szervezet abban, hogy Líbiából visszatérjen hazájába.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edvind Johnsson3.0
2018. november 30. 15:13
Na ja, nekik azt ígérték, hogy virágcsokorral és tárt karokkal fogadja őket a Nemzeti Gárda.
exfahrenheit
2018. november 30. 13:59
Nagyon kemény lehet.. még az is kiborul, akinek a brexit miatt kell ide visszajönni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!