Horowitz és Poe az amerikai demokraták árnyékpártjáról

Ifj. Lomnici Zoltán recenziója

David Horowitz amerikai konzervatív író, politikai kommentátor Richard Poe szerzőtársával közösen 2006-ban könyvet jelentetett meg „Árnyékpárt: Soros György, Hillary Clinton és a hatvanas évek radikálisai hogyan foglalták el a Demokrata Pártot” (The Shadow Party: How George Soros, Hillary Clinton, and Sixties Radicals Seized Control of the Democratic Party) címmel.

A kötet szerzői szerint a Demokrata Párt után ugyanezt akarják tenni Amerikával is, vagyis

Az „Árnyékpárt” szerzői egyenesen azt állítják: Amerika támadás alatt áll, alkotmányos intézményei és alkotmányos értékei napi szinten támadásnak vannak kitéve. Horowitzék úgy vélik, hogy a főbűnösök azonban nem külföldi terroristák, hanem azok a befolyásos és nagy hatalommal bíró amerikaiak, akik titokban széthúzást és a hűtlenség magatartását gerjesztik a Demokrata Párt „mozgó árnyékai” között.

A pártba szivárgó radikálisok szerintük már jelentősen előrehaladtak tervük megvalósításában: csendben elkezdték átalakítani Amerika társadalmi, kulturális és politikai intézményeit alig egyetlen generáció alatt. Most – Soros György által is támogatva – készen állnak arra, hogy újra mozgásba lendüljenek.

Ezek a „progresszív” szélsőségesek átvették az ellenőrzést az egykor jobb napokat is látott, a szerzők szerint mára veszélyessé vált politikai párt felett. A Demokrata Pártban elfoglalt magas pozícióikból annak a módját keresik, hogy aláaknázzák a terrorizmus elleni háborút, hogy destabilizálják a nemzetet, és hogy

A kötet ennek a destabilizálási kísérletnek az alapeszméjét, módszereit, taktikáját és agendáját próbálja boncolgatni.

Mit állít a könyv? Az „árnyékpárt” tulajdonképpen egy Soros György-konglomerátum. Soros György, a milliárdos kampánytámogatási reformot konstruált azáltal, hogy több tízmillió dollárt rakott – és másokat is rávett arra, hogy ezt tegyék – a kampánytámogatási reform mozgalmába. Sorosnak sikerült összehoznia egy szövetséget, amit a szerzők Árnyékpártnak hívnak, és amely nagyjából 300 millió dollárt helyezett ki a demokrata párti kampányba. Soros összehozott egy kampánycsapatot, amely reklámokat jelentetett meg a médiában, amikkel képesek voltak megcsinálni John Kerry 2004-es kampányát, annak üzeneteit már korán eljuttatni a közvéleménynek, ezzel pedig teljesen átvenni a kontrollt a kampány felett – mindezt oly módon, hogy ők már a helyükön voltak jóval azelőtt, hogy a demokrata jelöltet egyáltalán kiválasztották volna. Vagyis minden írott és íratlan szabályt rugalmasan kezelve, előkampányt csináltak a baloldali progresszív jelöltnek.

Wade Rathke szervezőember, közösségi aktivista az Association of Community Organizations for Reform Now (ACORN) nevű radikális szervezet alapítója, amely erő 2006-ra már számos amerikai város helyi közélete felett gyakorolt ellenőrzést. Például egy politikai akciójuk keretében rá tudtak venni 359 amerikai várost (települési önkormányzatot) arra, hogy határozatban fejezzék ki: nem működnek együtt a belbiztonsággal. A könyv szerint tehát Soros György közösségi hálózata biztonsági értelemben át akarja venni a települések feletti kontrollt.

Egy alulról építkező (grass-roots) mozgalom vitte nehéz helyzetbe New York városát azáltal, hogy ők próbálták fokozatosan betölteni, átvenni a jóléti szerepeket. Létrehozták a National Welfare Rights Organization-t, ez lett a mozgalom alapja, amellyel egyre nagyobb tömegeket igyekeztek toborozni, majd beépíteni a jóléti rendszerbe azzal a céllal, hogy végül szétverjék a város szociális rendszerét. A könyv által felvetett alapkérdést nem nehéz továbbgondolni: a terrorizmus nemzetbiztonsági kérdése ugyancsak nem különválasztható az ellátórendszer és a helyben szükséges különböző infrastruktúrák, a szociális biztonság, egyáltalán a helyi döntési mechanizmusok befolyásolásának a kérdéseitől.

A terrorista akciók az agresszió közvetlen formái, de más módszereket alkalmazva is

amely így egyre védtelenebbé válik. A szubnacionális szintű önkormányzatok teljes megszállása (és kívül helyezésük a nemzetbiztonsági rendszerből, lásd ACORN-akciók) ilyen értelemben kiegészítő része bármely állam és terület szupranacionális (azaz külső nemzetközi) nyomás alatt tartásának.

Soros politikai szövetséget kötött a Clintonokkal és személyesen Hillary Clintonnal, és 2003-ban létrehozták a Center for American Progress (CAP) nevű nonprofit szervezetet, amelynek alapítója, John Podesta 1998 és 2001 között (Bill Clinton elnökségének idején) a Fehér Ház stábfőnöke volt. A szervezet mostani vezérigazgatója, Neera Tanden dolgozott az Obama- és Clinton-adminisztrációknak is. Nemzeti civil szervezetek a könyv 2006-ös megjelenése óta is sokat kritizálják a CAP működésének átláthatóságát, mivel a szervezet elmulasztotta felfedni külső munkatársainak és közreműködőinek nevét – különösen azóta lett hangos ez a kritika, amióta kiderült, hogy a CAP-nek valószínűsíthetően szerepe volt az Obama-adminisztrációba történő kinevezésekben.

A Horowitz-könyv szerint Soros Györgyék egyfajta szocializmust akarnak Amerikában, agendájuk – kijelentéseik tükrében – szocialista, és valójában az a céljuk, hogy átalakítsák a terrorizmus elleni háborút is. Amerikát ugyanis egy „világbíróság” részévé tennék, hogy – a szerzők meglátásai szerint – megalapíthassák a világkormányt. Ezt a célt szolgálják az árnyékerők, amik révén a Demokrata Párt belső kisebbségek befolyása alá került, amelyek fokozatosan hatalmuk alá vonták azt; a Demokrata Párt mára teljesen megvált régi gyökereitől. Hororowitz állításának lényege, hogy Soros György és támogatói szerint szükséges a nyílt társadalom létrejötte, világtársadalom pedig aligha létezhet világkormány nélkül.

Horowitz egy későbbi interjújában e könyvének megállapításait kiegészítette azzal, hogy a demokraták új ideológiájában valójában a rasszista ideológiák újraelosztása (redisztribúciója) folyik, az úgynevezett identitáspolitika képében, amikor

Minden más másodlagos, a „modern” progresszív világ identitásainak alapját valójában ez az újfajta rasszizmus adja.