Támogatják a mormonok az orvosi célú marihuána engedélyezését Utahban

2018. október 05. 07:49

Pedig még a kávé és az alkohol fogyasztását is tiltják.

2018. október 05. 07:49

Támogatásáról biztosította csütörtökön az Egyesült Államok Utah államában jelentős befolyással bíró mormon egyház az orvosi célú marihuánafogyasztás legalizálását a konzervatív tagállamban. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az AP amerikai hírügynökség írása szerint kompromisszumot kötött a legalizálás támogatóival, akik soraikban tudnak számos törvényhozót és a kormányzót is.

Utahban a novemberi időközi választások keretében arról is szavaznak a lakosok, hogy egyetértenek-e az orvosi célú marihuánafogyasztás legalizálásával. Ezt a mormon egyház elutasítja, de csütörtökön kompromisszumos megoldást talált a legalizálás híveivel.

Az időközi választásokon az amerikai képviselőház teljes, a szenátus egyharmadának összetételéről, kormányzókról és számos egyéb tisztségről döntenek az amerikai szavazók, ugyanakkor bevett szokás az Egyesült Államokban, hogy a választások idején egyéb, az adott államot érintő kérdésekről is a voksolnak. Missouri államban az orvosi, míg Michiganben és Észak-Dakotában az úgynevezett rekreációs célú marihuánafogyasztás törvényessé tételéről döntenek.

A utahi időközi választásokon szavazásra bocsájtott legalizálási kezdeményezéssel ellentétben a mormon egyházzal kötött kompromisszum több feltételt követel meg a marihuána használatát illetően: nem lehet otthon termeszteni a növényt, ha valaki túl messze lakik a gyógyszertártól, és egyes, a gyermekeknek vonzó ehető formájukat, például süteményeket sem árulhatják. A szavazásra bocsájtott verzió tiltja a marihuána szívását, de engedélyezné az ehető, illetve más, például kencék és elektromos cigarettafolyadék formájában történő értékesítést.

Gary Herbert kormányzó közölte, hogy a választásokat követően rendkívüli ülést hív össze az állami törvényhozásában, hogy a kompromisszumot törvénybe iktassa. Hozzátette: ha az időközi választáson megszavazzák az orvosi marihuána legalizálását, akkor az egyházzal kötött megállapodás fényében felülvizsgálják a törvénytervezetet.

A mormonok sokáig elutasították a könnyűdrog orvosi célú fogyasztását, ugyanis vallásuk tiltja a szerintük a testnek ártó szereket, így a kávét, az alkoholt és a dohányt is. Az egyház azonban hirtelen változtatott álláspontján. Jack Gerard magas rangú egyházi tisztviselő közölte: izgalmasnak találják, hogy az egyház része lehet az arra irányuló erőfeszítéseknek, hogy enyhítsék az emberi fájdalmat és szenvedést a marihuána segítségével.

Az orvosi célú marihuána már több mint 30 amerikai államban legális. Vásárlásához orvosi receptre, illetve ajánlásra van szükség.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mezőbándi
2018. október 07. 09:01
Elég komoly garanciákat sikerült beépíteni a megállapodásba, éppen azért, hogy elkerülhető legyen a rekreációs célú használat. Illetve, talán pontosabb úgy fogalmazni: hogy elkerülhető legyen, hogy nagyobb arányban éljenek vissza a vényköteles marijuánával, mint egy csomó más vényköteles gyógyszerrel. Ami engem meglepett, az az volt, hogy ezek szerint az ilyen teljesen egyértelműnek tűnő garanciák a többi államban, vagy sok más államban, hiányoznak a törvényből. Például az, hogy csak erre kijelölt gyógyszertárakban lesznek kaphatók a termékek, és a termesztést is szigorúan ellenőrizni fogják. Mindemellett nem kizárt, hogy a szavazáson a választók ettől még elutasítják az orvosi legalizálást, bár ezek után valószínűleg már nem.
Természetes Orbánizmus
2018. október 06. 15:33
Trump mit szól ehhez?
Newman
2018. október 05. 21:25
a mormonok a GMO-s kukorica vetőmagokat is támogatják! Hát lelkük rajta!
Akitlosz
2018. október 05. 20:02
Miért, létezik orvosi célú kávé- és alkoholfogyasztás?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!