Az áradások miatt a francia elnök ismét elhalasztotta a kormányátalakítást

2018. október 15. 19:04

A dél-franciaországi áradások miatt Emmanuel Macron francia államfő ismét elhalasztotta a kormányátalakítást, amelyet a belügyminisztere lemondását követően tartott szükségesnek.

2018. október 15. 19:04

A 13 áldozatot követelő dél-franciaországi áradások miatt Emmanuel Macron francia államfő hétfőn ismét elhalasztotta a kormányátalakítást, amelyet a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb két héttel ezelőtti lemondását követően tartott szükségesnek.

A köztársasági elnök „a teljes nemzet szolidaritását és együttérzését fejezte ki az Aude megyét érintő áradások áldozatainak és családtagjainak” hétfő délután Mun Dzse In dél-koreai elnökkel hivatalában tartott sajtótájékoztatóján. Emmanuel Macron köszönetet mondott a hatóságoknak a mentésben „példás mozgósításért”.

Az államfő kérésére Edouard Philippe miniszterelnök, aki átmenetileg a belügyi tárcát is vezeti, délután az áradások helyszínére utazott, az elnöki hivatal pedig jelezte, hogy Emmanuel Macron is odalátogat „amint lehetséges”, de egyelőre nem kívánja zavarni a mentési munkálatokat. 

Legalább tizenhárman életüket vesztették a Franciaország déli részét sújtó áradásokban, miután az éjszaka folyamán néhány óra leforgása alatt több havi csapadékmennyiség zúdult Carcassonne térségére.

A köztársaság elnök és a kormányfő egész hétvégén folytatta az egyeztetést és a véglegesítést az új kormány összetételéről, amelyről Gérard Collomb hirtelen lemondását követően döntött Emmanuel Macron. 

Az elnöki hivatal egyelőre nem kívánta megmondani, hogy a szerdai kormányülést megelőzően ismert lesz-e az új kormánytagok névsora. 

A Franciaországban szokatlanul hosszú egyeztetési folyamat heves kritikát váltott ki az ellenzéki pártok részéről, amelyek az Emmanuel Macron és Edouard Philippe közötti állítólagos konfliktust okolják a bizonytalanságért.

Sajtóhírek szerint az egyre népszerűbb jobboldali miniszterelnök kihasználva az államfő népszerűségvesztését a jobboldal súlyát szeretné a végrehajtó hatalomban növelni, míg Emmanuel Macron a jobb- és baloldal, illetve a technokraták és a politikusok közötti egyensúly megtartására törekszik, s a belügyi tárca élén egy politikailag fajsúlyos, de a hatóságok által is elismert szakembert szeretne látni.   

Jóllehet az aprólékos és folyamatos egyeztetések tényét sem az elnöki, sem a miniszterelnöki hivatal nem tagadta, azt azonban mindkét kabinet cáfolta, hogy mélyebb nézeteltérések lennének a két politikus között, de jelezték Edouard Philippe és Emmanuel Macron is megvétózott a másik által javasolt több nevet a kormányba történő belépéshez. 

Az Emmanuel Macron másfél évvel ezelőtti megválasztása utáni negyedik kormányátalakítás célja új lendületet adni a reformprogram folytatásához, alapvető politikai irányváltás azonban nem várható.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2018. október 16. 09:06
Az áradások miatt, bökd mög, amiatt. Előre szólok, hogy a jövő héten hűvös, szeles idő várható. (Aki a meleget szereti, annak nem alkalmas.)
triumphator
2018. október 16. 04:50
Másfél év alatt négy kormányátalakítás, ez igen! Stabilitás rulez.
Berecskereki
2018. október 15. 23:56
Áradások?! Csak nem női baja van?
pollip
2018. október 15. 22:05
Bulizni ráért. Nincs ember, aki a kormánya tagja akarna lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!