Merényletet kíséreltek meg Asraf Gáni afgán elnök ellen

2018. szeptember 27. 12:13

Látogatóba ment Gazni tartományába az elnök, ahol rakétákkal támadtak rá. A merénylet nem sikerült, az államfő nem sebesült meg.

2018. szeptember 27. 12:13

Merényletet kíséreltek meg Asraf Gáni afgán elnök ellen az ország délkeleti részén fekvő Gazni tartományban, ahova látogatásra érkezett; az államfő nem sebesült meg – vált ismertté több hivatalos forrásból.

Áref Núri, a tartományi kormányzó szóvivője közölte, hogy Gáni a kormányzói palotában tartózkodott, amikor rakétákkal vették célba az épületet. Ramazán Ali Mohszeni, a tartományi rendőrség helyettes vezetője azt mondta, hogy az egyik rakéta az épülettől 200-300 méterre csapódott be.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

A rakéták a palotától messze értek földet – jelentette ki Mohammed Harun Csahanszuri elnöki szóvivő, aki maga is hallotta az egyik rakétát becsapódni Gazni város külterületén. A három forrás egyöntetűen úgy nyilatkozott, hogy nem voltak áldozatai a támadásnak. Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a merényletkísérlet elkövetőjeként.

Augusztus elején a szélsőséges tálibok átfogó támadást indítottak a stratégiai helyen fekvő Gazni ellen. Az afgán hadsereg az amerikai légierő támogatásával több napos harcok árán sikeresen visszaverte a támadást. A harcoknak több mint 200 halálos áldozata volt. A tálibok ostroma óta Asraf Gáni másodszor kereste fel a tartományt.

Az afgán elnök augusztus közepén is célpontja volt egy nagyszabású támadásnak, amikor több mint 30 aknát lőttek ki a kabuli elnöki palotára. A támadásban hatan megsebesültek, és az elnök többször kénytelen volt megszakítani élőben közvetített beszédét. Az akció elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2018. szeptember 27. 13:38
ott ez a természetes:)
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!