Korrupcióval vádolják a legnagyobb dél-koreai buddhista rend vezetőjét

2018. augusztus 13. 11:22

De a szerzetes nem hajlandó lemondani.

2018. augusztus 13. 11:22

Korrupciós ügyletek sorozatával vádolják a legnagyobb dél-koreai buddhista szerzetesrend vezetőjét, és azonnali távozását követelik, de ő hétfőn bejelentette, hogy az év végéig nem mond le, mert  még az idén neki akar veselkedni reformtervei megvalósításának.

Ven Szol Csong, a csogje rend vezetője sebtében összehívott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy dacára mindenfajta félreértéseknek és vádaknak, csak december 31-én távozik, miután megvetette a rendi reform alapjait. Kifejtette, hogy eleinte hajlott az azonnali lemondásra, hogy ne inogjon meg a rend, de látván azt a helyzetet, amelyet bizonyos befolyásos körök titokban és módszeresen, összehangoltan alakítottak ki körülötte, arra a döntésre jutott, hogy távozása nem tenne jót szerzetesrendnek. Fogadkozott, hogy tisztázza magát a „minden alapot nélkülöző, gonosz és koholt" vádak alól.

A 76 éves rendfőnököt azzal vádolják, hogy meghamisította a tudományos fokozatát igazoló okmányokat, törvénytelenül birtokol nagy értékű ingatlanokat, és a nőtlenségre vonatkozó rendi előírásokkal szemben lánygyereke van, amit titokban tartott. A vádak a csogje rend és civil szervezetek tagjait tiltakozásokra sarkallták, a tüntetők követelték távozását. Egy reformista buddhista szerzetest kórházba szállították, miután 41 napon át éhségsztrájkolt, követelve lemondását.

Ven Szol Csong tavaly novemberben került a csogje rend élére, megbízatása négy évre szól.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2018. augusztus 13. 11:41
Hol itt a korrupció? Ingatlanért üzekedett?
Edwin Hubble
2018. augusztus 13. 11:28
Orbán lemondott már?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!