Bizalmatlansági szavazást élt túl a francia kormány

2018. augusztus 01. 17:04

Tovább folytatódik a Macron tüntetőket bántalmazó testőre körüli botrány: ezúttal a francia ellenzék volt képtelen összefogni, simán elbukták a kormány elleni bizalmatlansági szavazást.

2018. augusztus 01. 17:04

A Benalla-botrány után bizalmatlansági indítványt élt túl a francia kormány kedden – írja a Politico. A jobboldali ellenzéki képviselők által kezdeményezett indítványt az Edouard Philippe által vezetett Macron-párti kormány könnyen kivédekezte: annak elmozdításához szükséges 289 szavazatból csak 143 voks érkezett, egy, a baloldal által indított szavazásra pedig csupán 74-en szavaztak igennel.

Elméletileg egy sikeres szavazás a kormány bukásával járt volna, ám ez már a voksolás kezdetekor is szinte lehetetlennek látszott: Macron pártja, a Köztársaság Lendületben (LREM) az 577-ből 312 hellyel rendelkezik a francia nemzetgyűlésben. Ugyanakkor jól látszik, hogy Macron a korábbi testőrét érintő botrányt nem úszta meg sebek nélkül, és nemcsak a közvéleményben, de a parlamentben is folyamatos védekezésre szorul a pártja. Emlékezetes, hogy egy, a Le Monde által július 18-án nyilvánosságra hozott videóban Alexandre Benalla, Macron azóta már elbocsátott testőre egy ellenzéki tüntetőt bántalmaz a május 1-i felvonuláson. Az elnök azóta az esetért vállalta a felelősséget, de az ellenzék nem hagyta ennyiben az ügyet.

Az első vitaindítványt benyújtó jobboldali Republikánusok úgy vélekedtek, az állam legfelsőbb szintjein folynak leplezetlen jogsértések. A szocialisták és szélsőbaloldaliak szerint pedig a kormány „autokratikus irányba” fordult, és úgy érzi, cselekedetei következmények nélkül maradhatnak.

Ugyanakkor az ellenzék nem tudott megállapodni, a jobboldali, vagy a baloldali bizalmatlansági indítványt támogassa-e. A Republikánusok kijelentették, nem szavaznak balra, a szocialisták pedig a jobboldali indítvány ellen szavaztak. Csak Le Pen pártja és a radikális baloldal támogatta mindkét indítványt.

Edouard Philippe francia államfő kijelentette: a kormány megtett minden tőle telhetőt: rendre utasította Benallát, és kivizsgálja az esetet. Szerinte nem lehet parallel milíciáról, monarchikus kicsapongásokról, vagy épp a büntetlenség érzéséről beszélni a kormánnyal kapcsolatosan.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hentes
2018. augusztus 01. 22:53
Jól van.
Világpanoráma
2018. augusztus 01. 22:22
Először sújt le a terrorista milícia Tádzsikisztánban: https://vilagpanorama.hu/2018/08/01/turistak-elleni-terrorista-tamadas-tadzsikisztanban/
fakutya Bobber
2018. augusztus 01. 21:34
Macron pártja, a Köztársaság Lendületben Gyurcsány Ferenc Lendületben az ország
balbako_
2018. augusztus 01. 18:20
Kevés, nagyon kevés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!