A júniusban kezdődött per a maga nemében az első volt: először mondták ki bíróságon, hogy a glifozátot tartalmazó Roundup gyomirtó rákkeltő, és először nyert pert ez ügyben az egyik áldozat. A per után várhatóan további áldozatok ezrei adhatnak be perkeresetet a Monsanto ellen, de amerikai sajtójelentések szerint máris ezernyi ilyen jellegű per van folyamatban országszerte.
A 46 éves, kétgyermekes DeWayne Johnson limfómában (a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedésében) szenved, és a betegséget szerinte a Monsanto által gyártott gyomirtók okozták. Johnson kertészként dolgozik egy San Francisco környéki tankerületben, és 2012 óta a Roundup és a szintén glifozátot tartalmazó Ranger Pro szerrel permetezte az általa gondozott iskolák kertjeit, valamint a körülöttük lévő parkokat.
2014-ben diagnosztizáltak nála limfómát, 2016-ban perelte be a Monsantót, mert az nem adott tájékoztatást a gyomirtók kártékony hatásairól. „Nem gondoltuk, hogy megéli a per végét” – nyilatkozta az áldozat ügyvédje, Timothy Litzenburg az NBC televíziónak. A perről az amerikai televíziós csatornák folyamatosan tudósítottak. DeWayne Johnson – aki 2016 óta munkaképtelen – láthatóan gyönge fizikai állapotban tanúskodott. „Tudom, hogy már nem gyógyulok meg, de az utolsó leheletemig küzdeni fogok” – mondta a tárgyalóteremben. A pénteki ítélethozatal után a Monsanto közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy fellebbez az ítélet, illetve az egészen pontosan 287 millió dolláros kártérítés ellen. A cég mindig tagadta, hogy glifozátos gyomirtói rákbetegséget okoznának.