„Ceausescu szelleme itt van, és a román titkosszolgálatok ugyanazokkal az eszközökkel dolgoznak mint Ceausescu idején” – jelentette ki Nicolae Ceausescu néhai román kommunista diktátorra utalva. Hozzátette, hogy megítélése szerint koncepciós per zajlott Beke István és Szőcs Zoltán ellen.
Petíció
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kijelentette: közel húszezren írták alá eddig azt a petíciót, amelyet Beke István és Szőcs Zoltán ügyében indítottak. Úgy vélte: az ítélet által nemcsak az elítéltek, hanem az egész magyar közösség ellen hajtóvadászat indult. Tőkés szerint az elítéltek kiszabadítására irányuló lépések összehangolására van szükség, és azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a tiltakozás jeléül a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) fel kellene bontaniuk a román kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési szerződést.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke úgy vélte, a román állam az ítélet révén az egész magyarságnak üzenni kívánt, azt jelezve, hogy aki az autonómiáért, a nyelvi jogokért, az egyházi intézményekért fellép, válaszlépésekre számíthat. Lomnici azt tartotta a legsürgetőbb feladatnak, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét ráirányítsák a kérdésre.
A sajtótájékoztatóval egy időben a Nemzetpolitikai Kutatóintézet sátrában a Kárpát-medence magyarsága jogvédelmének a politikai, civil, és bírósági szintjeiről hangzottak el előadások.