Karl Marx és Friedrich Engels egy-egy kéziratát árverezték el Kínában a vártnál jóval magasabb áron – jelentették kínai hírportálok. Marx egyoldalas kézirata a 300 ezer jüanos kikiáltási ár helyett 3,34 millió jüanért (142 millió forint) kelt el a Beijing Council International aukciósház hétfői árverésén. A kézirat egyike annak az 1250 oldalnyi jegyzetnek, amelyet a kommunizmus szellemi atyjaként számon tartott filozófus Londonban vetett papírra 1850 és 1853 között, és amely alapján A tőke című művének első változatát írta. A papírlapon Marx kivonatolja és elemzi James William Gilbart brit bankár A Practical Treatise on Banking című könyvét.
Az aukciósház közlése szerint a kéziratot Karl Marx születésének 200. évfordulója alkalmából bocsátották áruba. Ugyanezen az aukción szintén a vártnál jóval magasabb áron, 1,67 millió jüanért (71,1 millió forint) kelt el Friedrich Engels egy kézirata, az Allgemeine Militärzeitung című lap 1862. novemberi számába írt cikke. Az aukciósház közölte: első ízben árverezhetett el kéziratokat a két nagy gondolkodótól. Mindkét kéziratot Feng Lun vállalkozó bocsátotta áruba. A marxizmushoz formálisan ma is ragaszkodó Kínában több rendezvénnyel emlékeztek meg Karl Marx bicentenáriumáról.