„A néptől a törvényhozás számára adott mandátum arra szól, hogy folytassuk a kubai forradalmat e döntő történelmi pillanatban (.) a gazdasági modell aktualizálásának keretében” – jelentette ki az új elnök. „Dolgozni jöttem, nem ígérni” – mondta Díaz-Canel, hangsúlyozva hűségét Fidel Castro parancsnok hagyatéka, s egyszersmind „Raúl Castro tábornok példája, értéke és tanításai iránt. A mandátumot a forradalom folyamatosságáért kaptuk” – tette hozzá a televízió által közvetített beszédében a politikus, hangsúlyozva, hogy „nincs helye a kapitalizmus visszaállításának a szigetországban, ahol csak a kommunista párt képes garantálni a kubai nép biztonságát és jólétét”.
Az átmenet, amely bár történelmi váltást jelent a Fidel és Raúl Castro vezette 1959-es kubai forradalom után, várhatóan nem hoz elsöprő változásokat a szigetország állami irányítású gazdaságában és egypártrendszerében, miután Díaz-Canel az állampárt meggyőződéses híveként tartják számon - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.
(MTI)