Az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma visszavonta Aung Szan Szú Kjitől az évekkel ezelőtt neki ítélt kitüntetést, amiért Mianmar de facto vezetőjeként elmulasztotta, hogy „morális tekintélyével” élve megakadályozza a hadseregnek a muszlim rohingja kisebbség ellen indított „brutális hadjáratát” és elutasította annak elítélését is.
A washingtoni múzeum szerdán jelentette be, hogy visszavonja az Aung Szan Szú Kjinek 2012-ben átadott Elie Wiesel-díjat. A politikust, aki 15 évet töltött házi őrizetben a burmai katonai rezsim bírálatáért, hosszú éveken keresztül a dél-afrikai Nelson Mandelához hasonlították. 1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, az indoklás szerint „a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelméért”. 2015-ben az általa 1988-ban alapított párt, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a választásokon, és Aung Szan Szú Kji formálisan államtanácsos lett, ténylegesen pedig Mianmar legbefolyásosabb politikusa.
Nemzetközi elismertsége azonban semmivé foszlott a mianmari rohingja kisebbség 2016-ban kezdődött módszeres elüldözése nyomán. Az etnikai tisztogatást ugyan a hadsereg követte el, ám Aung Szan Szú Kji még a szavát sem emelte fel, sőt, a rohingja kifejezést soha ki sem ejtette a száján. Emiatt sokan bírálták, a brutalitás védelmezőjének nevezve őt.
Sara Bloomfield, a Holokauszt Múzeum igazgatója a Mianmar washingtoni nagykövetségéhez, egyben Aung Szan Szú Kjihez intézett nyílt levelében adott magyarázatot lépésükre. „Milliókat ihletett meg világszerte a katonai diktatúrával szembeni hosszú ellenállásával és a szabadság, valamint az emberi jogok melletti kiállásával, ezért megtiszteltetésnek éreztük, hogy 2012-ben kitüntethettük az első Elie Wiesel-díjjal. Ezt most nagy sajnálatunkra vissza kell vonnunk. A döntést nem könnyen hoztuk meg” – fogalmazott. Majd hangsúlyozta: a múzeum huzamosabb időn keresztül „szorosan figyelemmel kísérte” a mianmari hadsereg rohingják elleni hadjáratát és Aung Szan Szú Kji erre adott válaszait, és a nyilvánosságra hozott adatokat is, amelyek „egyre nyilvánvalóbbá teszik a népirtás tényét”. A levélben Sara Bloomfield kifejti, hogy többször járt Mianmarban és Bangladesben, ahová az elűzött, de életben maradt rohingják menekültek.