Szkripal-ügy: Putyin személyesen dönt a Nagy-Britanniával szembeni ellenlépésekről

2018. március 15. 12:55

Maga Putyin orosz elnök fog dönteni a Nagy-Britanniával szemben alkalmazandó szankciókról, miután szerdán Theresa May brit kormányfő bejelentette, hogy a Szkripal-ügy miatt kiutasítanak a szigetországból egy rakat orosz diplomatát, és számos már lépést is tesznek, hogy világos jelzést küldjenek Moszkvának.

2018. március 15. 12:55

Személyesen Vlagyimir Putyin dönti majd el, hogy Oroszország milyen válaszlépéseket hozzon meg Nagy-Britanniával szemben a Szkripal-ügy miatt – jelentette ki csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Moszkvában.

„A végleges döntést természetesen az Oroszországi Föderáció elnöke fogja meghozni. Nem kétséges, hogy azt a változatot fogja kiválasztani, amely a legjobban megfelel az Oroszországi Föderáció érdekeinek” – mondta.

Szergej Lavrov külügyminiszter egy moszkvai fórumon bejelentette, hogy az orosz válasz „nagyon hamar” várható. Hozzátette, hogy ezt Moszkva legelőször Londonnal fogja ismertetni. Bejelentése ellentmondani látszik a RIA Novosztyi hírügynökség egy korábbi közlésével, amely szerint az orosz diplomácia vezetője brit diplomaták kiutasítását helyezte kilátásba.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. március 15. 20:03
Aki vádol, annak kell bizonyítani. Az ártatlanságot nem bizonyítják, mert ha bizonygatják, akkor van bizonyítani való is.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2018. március 15. 18:23
Putyin duzzog. Ez milyen? Pedig nála jóságosabb ember a földön nincs.
mo ching
2018. március 15. 14:36
Már a negyedik orosz migráns halálozik el Angliában Litvinenko, Berezovszkij, és Perepelicsnij után. Nem túl biztos menedék Anglia, ezek szerint. Az elhamarkodott vádaskodások nagyon hasonlítanak az Ukrajna fölött lelőtt maláj gép utániakhoz.
Rugo
2018. március 15. 13:36
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az egész Szkripál ügy egy oroszok elleni provokáció. Kár, hogy a britek felülnek egy ilyen dolognak. Még, ha igaz lenne, akkor sem érdemelne nagy figyelmet - a kémeket néha meggyilkolják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!