Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A bizottság formálisan is felkérte Zuckerberget egy egyelőre meg nem határozott időpontban tartandó kongresszusi meghallgatásra.
A bizottság levélben fejezte ki aggodalmait a Facebook adatainak illetéktelen, a Cambridge Analytica brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég által történt felhasználása miatt és egyúttal formálisan is felkérte Zuckerberget egy egyelőre meg nem határozott időpontban tartandó kongresszusi meghallgatásra.
A bizottság vezetője, Greg Walden és rangidős demokrata párti politikusa, Frank Pallone által aláírt levél leszögezi: a meghallgatás célja, hogy megvizsgálja a több mint 50 millió Facebook-felhasználó személyes adatainak eltulajdonításáról és eladásáról szóló információkat. A levél hangsúlyozza azt is, hogy ezeket az adatokat a Facebook irányelveit megsértve úgy gyűjtötték be, hogy a közösségi oldal erről nem értesítette a felhasználókat.

(MTI)
