Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Peter Pellegrinit csütörtökön a pozsonyi Andrej Kiska államfő, aki ezt követően sorra kinevezi a megújult összetételű kabinet többi tagját is.
Peter Pellegrinit a múlt héten jelölte a leendő új kormány élére a hárompárti kormánykoalíció legerősebb pártja, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), miután elődje, Robert Fico lemondott kormányfői posztjáról.
Az új szlovák kormány névsora, amelyben Robert Fico kabinetjéhez képest a miniszterelnök személyén túl négy poszton történt változás, kedden vált véglegessé.
Pellegrini és a kabinet tagjainak eskütétele után mondott beszédében az államfő megismételte azt a szerdán tett kijelentését, hogy az új kormánynak nemcsak a parlament bizalmát kell majd megszereznie, hanem a nyilvánosságét is. Kiska ezzel nyilvánvalóan az újságíró-gyilkosság után több szlovákiai városban kezdődött tüntetéssorozatra utalt, amelynek résztvevői az elmúlt hetekben a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelték. Az államfő még kedden, a kabinet kinevezését első összetételében elutasító döntése után az elnöki palotában köszönetet mondott azoknak a polgári aktivistáknak, akik megszervezték az elmúlt hetek tiltakozó megmozdulásait.
Az eskütétel utáni nyilatkozatában Peter Pellegrini meggyőződését fejezte ki, hogy az új kormány munkába lépése hozzájárul majd az újságíró-gyilkosság után kialakult feszült helyzet megnyugtatásához. Úgy vélekedett, hogy a szlovák média az elmúlt időszakban a belpolitikai válság kapcsán olyan képet kezdett rajzolni az országról, mintha az egy „sötét lyuk” lenne Közép-Európában. „Ezt határozottan el kell utasítanom, ez nem így van” – szögezte le Pellegrini, megjegyezve, hogy gazdasági állapotát és a demokrácia szintjét tekintve Szlovákia a térség legfejlettebb országai közé tartozik.
A kinevezett miniszterelnök hangsúlyozta: az új kormány összetétele a demokratikus parlamenti választások eredményét tükrözi, s ezért legitimitásának kétségbe vonása, az alkotmány és az ország törvényeinek figyelmen kívül hagyásával jelentene egyet. Hozzáfűzte: a kormányzó többség mindent megtett a kialakult helyzet megnyugtatása érdekében, s bízik benne, hogy az ellenzék is megteszi majd ugyanezt. Pellegrini ezzel arra utalhatott, hogy a kormánykoalíció által a belpolitikai válság hangadóinak tartott két vezető ellenzéki párt, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) csoportosulás a héten jelezte: hamarosan a parlament elé terjesztik az előrehozott választások kiírásáról szóló törvényjavaslatukat.