Marco Politi olasz vatikanista szerint Ferenc pápa nemzetközi erkölcsi vezetőnek számít, aki nem kizárólag a katolikusokhoz, keresztényekhez, hanem minden kortárshoz szól. Üzeneteinek kiemelt témája a béke, a darabokban zajló harmadik világháború megállítása, a modern rabszolgaság és társadalmi igazságtalanság elleni fellépés. Politi szerint Ferenc pápa ismerte fel elsőként a világban zajló migráció történelmi súlyát, valamint a környezet pusztulásának szociális hatásait. A Vatikán-szakértő úgy látta, öt év után a pápaság a második fázisába lépett: eredményre várnak a vatikáni reformok, valamint a papi pedofíliával szembeni egyházi intézkedések.
Andrea Riccardi, a Szent Egyed közösség elnöke hozzátette, ennyire erős ellenzéke egyetlen egy pápának sem volt. Az utóbbi egy évben négy bíboros nyílt levélben fejezte ki kétségeit Ferenc pápa tanításaival szemben, Róma utcáin plakátokkal támadták meg a pápát, 62 katolikus személyiség pedig eretnekséggel vádolta meg az egyházfőt.
Ferenc pápát az különbözteti meg másoktól, hogy szembemegy az árral – mondta Giulio Albanese olasz misszionárius atya. Kiemelte, a pápát a hatalmi „palotákban” kritizálják, de az afrikai misszionáriusok „mindig is ilyen pápát akartak, aki keresztény gyökereihez vezeti vissza az egyházat”. „Hatalmas ugrást tett, amikor kijelentette hogy mától kezdve a központ a periféria. Az egyetlen igazi államférfi, aki a népek jólétét tartja szem előtt” –hangoztatta Giulio Albanese.
Ferenc pápa mindenkihez szóló üzenete meglepte a világot, az egyház pedig megy előre – vélte a l'Avvenire, az olasz püspöki kar napilapja.
(MTI)