Igazi dalos pacsirta lett Magyar Péter a kamerák kereszttüzében (VIDEÓ)
Aztán hátat fordított és elsétált.
A felszínes sztárlétről, a plasztikai sebészetről, a Nemzeti Frontról és a #metoo-ról is beszélt a színésznő.
Néhány napja a Paris Match közölt interjút Brigitte Bardot-val, ebben a színésznő hangot adott a #metoo-kampánnyal kapcsolatos ellenérzéseinek. Bardot most a Le Monde újságírójával beszélgetett, szóba került a sztárság felszínessége, önbizalomhiánya és politikai szerepvállalása is.
Mérgező, pusztító hírnév
Bardot az interjúban elmondja: azért hagyott fel hirtelen a filmezéssel, hogy az állatoknak szentelhesse magát, elege volt abból a látszatvilágból, ami olyan sok évig boldogtalanná tette. Bardot kijelenti: elutasítja az emberi nemet, ezt az „arrogáns és vérszomjas fajt”, amely mindig is félelemmel töltötte el. Hozzáteszi: sohasem szerette a „felszínes és frivol”, minden ízében hamis filmezést, utálja a színészek köldöknézését, akik azt hiszik, hogy ők a világ középpontja, ki nem állhatja a személyi kultuszt, iszonyodott a premierektől és a partiktól, amikre csak ügynöke nógatásának engedve ment el. Egy forgatókönyv puszta elolvasása idegessé tette, húszéves pályafutása alatt állandó gyomorgörcsben élt, és minden forgatáson kiújult a herpesze, mindehhez pedig az „ürességérzet” járult hozzá.
Bardot elmondja: a művészélet intenzív pillanatai csak a magánéletben adattak meg neki. Pályája elején egyszerre volt kitéve az imádatnak és a megvetésnek, ez utóbbi mélyen bántotta. „Van egy jelszavam: ha valamibe belekezdünk, csináljuk jól és alaposan. Így álltam hozzá a filmezéshez. Semmit nem csináltam dilettáns módjára” – fejti ki. A színésznő elárulja: úgy érezte, nem becsülik meg eléggé, az elismerés csak későn jött el, a sztárlét, az anyagi jólét „bolond és hamis” volt. Bardot Madame de Staëlt idézi, aki szerint „a dicsőség a boldogság hivalkodó gyásza”. „Senki nem tudja, mennyire mérgező és pusztító a hírnév” – jelenti ki Bardot, hozzátéve: amikor 1973 tavaszán felhagyott a filmezéssel, azt remélte, végre megtalálja a békét, ez azonban nem történt meg, ma sem tudja elhagyni a házát anélkül, hogy egy „barom” ne kapná elő az okostelefonját.
Bardot gyerekkorában meg volt győződve arról, hogy csúnya, ez az érzés az egész életét végigkísérte, ahogy az a kérdés is, hogy kicsoda ő, miért is van ő a világon. Abban a korban, amikor a frivolitás jelképe volt, valójában nagyon is súlyos kételyek gyötörték. Ha nem lettek volna az állatok, öngyilkosságot követett volna el, nem szeretett élni. A sztárság csillogása groteszknek és haszontalannak tűnt számára. „Cél nélkül az élet elviselhetetlen, igazságtalan, kegyetlen” – fogalmaz Bardot, hozzátéve: az állatok sosem okoztak neki csalódást.
A színésznő a plasztikai sebészetről is kifejti véleményét. „Halálosan szomorúnak tartom” – mondja. Az arc történetünket meséli el, a ránctalanság ellentétben áll belső valónkkal, lényünk ezáltal hamissá válik. „A fiatalság szép, mivel igaz. A hamis fiatalság iszonytató” – fogalmaz Bardot.
A színésznő felidézi: amikor Marguerite Yourcenart, a nagy írónőt a Francia Akadémia tagjává választották, megkérdezték tőle, kivel akar találkozni, ő pedig Bardot-t választotta. Bardot először visszautasította a találkozót, egy viharos éjszaka azonban becsöngetett Saint-Tropez-i házába Yourcenar, akivel nagyon közeli kapcsolatba kerültek, egészen az írónő haláláig leveleztek.
A mai színésznők csúnyák
Az interjúkészítő felidézi, hogy Bardot korábban kiállt a Nemzeti Front mellett. „Aszerint ítélem meg a politikusokat, hogy mit javasolnak az állatok számára” – válaszol a színésznő. „Ez ilyen egyszerű. Eszerint választottam: támogattam Giscard-t, aki nagyszerű volt; később Chiracot, utána Jospint Chirac ellen, ezt követően pedig Sarkozyt. Esztelen remény töltött el, amikor a Nemzeti Front konkrét javaslatokat fogalmazott meg az állati szenvedés csökkentésének ügyében” – vallja meg, hangsúlyozva: ha egy kommunista a jövőben felvállalja alapítványa javaslatait, rá fog szavazni. A színésznőt korábban szót emelt az Aïd-el-Kébir nevű muszlim ünnephez kötődő rituális vágások ellen, többször is elítélték rasszista gyűlöletkeltés miatt. Bardot elmondja: máig elborzasztja ez a rítus, nem bírja a kivéreztetett állatok szenvedését. „Ebben nincs semmi rasszista. Nem érdekel azoknak a vallása vagy a származása, akik ezt a barbárságot művelik. Még csak a rítus betiltását sem kérem, csupán azt, hogy altassák el az állatot” – magyarázza Bardot, rámutatva: ezt 2004-ben kifejtette a párizsi mecset rektorának és főmuftijának, akik egyetértettek a gondolattal, Sarkozy pedig hiába tett neki ezer ígéretet, egyet sem váltott be.
Bardot elmondja: a mai színésznőket csúnyának, rosszul öltözöttnek tartja, hiányzik belőlük az elegancia, nem ébresztenek álmokat. „Szerencsére velünk van még Catherine Deneuve, aki továbbra is csodálatos. Kár, hogy bundát hord! Számomra olyan ez, mintha egy tömegsírt hordanánk a vállunkon” – mondja a színésznő. Meryl Streep, Angelina Jolie és a szexuális zaklatást elítélő többi színésznővel kapcsolatban megismétli korábbi kijelentését: a hollywood-i színésznők többségükben képmutatók, csupán az az egyetlen érdemük, hogy rávilágítottak egy létező problémára. „Elfogadhatatlan, hogy annyi nő kénytelen legyen elviselni a szemetek bántalmazását. Ami engem illet, hadd idézzem ismét Madame de Staëlt: minél inkább ismerem a férfiakat, annál inkább szeretem a kutyákat.”