Szlovénia bejelentette, hogy szombattól pénzbírsággal sújtja azokat a horvát halászokat, akik a Pirani-öbölben vetik ki hálójukat, és ezzel Ljubljana megkezdi a határvitában született döntőbírósági ítélet végrehajtását. Miro Cerar szlovén kormányfő szerdán úgy fogalmazott: Szlovénia a hét végén megkezdi a hágai döntőbíróság határozatának végrehajtását azokon a részeken, amelyek a tengeri határvonalra vonatkoznak, annak ellenére, hogy Horvátország nem tekinti magára nézve kötelező érvényűnek a döntést, és nem kíván eleget tenni az abban foglaltaknak.
Horvátország és Szlovénia 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz a határvita miatt, de Zágráb 2015-ben egyoldalúan kihátrált a döntőbírósági rendezéstől, miután a horvát sajtóban olyan lehallgatási felvételek leiratai jelentek meg, amelyek arra utalnak, hogy a szlovén fél a bíróság szlovén tagján keresztül Ljubljana számára kedvező döntést lobbizott ki. A hágai nemzetközi döntőbíróság a Pirani-öböl jelentős részét júniusban Szlovéniának ítélte, ezzel Ljubljana kijáratot kapott a nemzetközi vizekre, más vitatott területeket viszont horvát fennhatóság alá rendelt, például a Szamobori-hegység Sveta Gera nevű csúcsát, valamint az isztriai határ melletti Skodelin, Buzini és Mlini-Skriljei településeket. Zágráb azonban továbbra is elutasítja a nemzetközi testület határozatát. A döntőbíróság hat hónapos türelmi időt szabott ki arra, hogy a felek elkezdjék alkalmazni a döntésben foglaltakat, a határidő pénteken éjfélkor jár le, a szlovén és a horvát oldal azonban nem jutott közös nevezőre.