Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az EU keleti partnerei kapcsán a jogállamiságot, a korrupció elleni küzdelmet és a civil társadalom megerősítéseét szorgalmazta.
Itt az ideje, hogy az európai uniós tagországok és keleti-európai partnerországaik a demokratikus pluralizmus, az emberi és az alapvető szabadságjogok, a jogállamiság és a felelősségteljes kormányzás, a korrupció elleni küzdelem alapvető értékein alapuló, világos politikai elképzelést határozzanak meg a partnerségi együttműködés jövőjére nézve az átláthatóság, valamint a civil társadalom megerősítése érdekében – jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben pénteken, az említett országok állam- és kormányfői találkozóját megelőzően tartott beszédében.
Az eddigi előrelépések és az elért célok kiváló alapot nyújtanak a csúcstalálkozón folytatott megbeszélésekhez, és arra is bátorítanak, hogy az unió nagyratörő elképzeléseket fogalmazzon meg a jövőbeli együttműködésre – mondta a parlamenti elnök. Kiemelte: biztosítani kell, hogy a közösen kitűzött célok gyakorlati eredményekké váljanak úgy az EU-ban, mint minden keleti partnerországban minden polgár számára.

Az Európai Parlament hosszabb távú keleti partnerségi modell kialakítását sürgeti a társult országok számára, amelyek jelentős előrehaladást értek el a társulási megállapodásokban meghatározott reformok végrehajtásában. Ennek mentén az európai gazdasági diplomáciát aktívabban és hatékonyabban kell felhasználni a partnerországokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése érdekében – jelentette ki az EP elnöke.
Az EU Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Georgiával, Moldovával, Örményországgal és Ukrajnával tart fenn úgynevezett keleti-partnerségi kapcsolatrendszert.
(MTI)