A világ legjobb pizzája: mutatjuk, idén hol kapható
Annyit elöljáróban elárulunk, hogy nem Nápolyban, de még csak nem is Olaszországban. Mutatjuk, hová „költözött” a világ legjobb pizzája.
Hatvan ország 6615 kiállítója között magyar pálinkák is helyet kapnak jövő márciusban a ProWein szakvásáron.
Magyar pálinkák is bemutatkoznak a ProWein szakvásáron, a nemzetközi bor- és szeszesital-ágazat egyik legfontosabb üzleti fórumán Düsseldorfban 2018. március 18-20. között – közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) szerdán. Az AMC 43 négyzetméteres közösségi standdal és három hazai kiállítóval jelenik majd meg, a kitelepüléssel azt szeretnénk elérni, hogy a magyar pálinka a régió kereskedelmi kapcsolataiban is méltó alternatívaként szerepeljen a minőségi aperitifek és röviditalok között – jelezte Daróczi László, az AMC ügyvezetője.
A ProWein történetében először a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közösségi standjának közvetlen szomszédságában lesznek elhelyezve az önálló standdal érkező magyar kiállítók, és megújult arculati elemekkel ösztönzik majd a magyar borok megízlelésére, megvásárlására a látogatókat – közölte Gál Zsombor, az MTÜ bor- és gasztromarketing főosztályvezetője. A tervek szerint a magyar borok mellett az MTÜ a magyar gasztronómia megismertetése érdekében kóstoltatásokkal és különleges cateringgel is készül.
A közlemény szerint az idei szakvásáron 60 ország 6615 kiállítója vett részt, több mint 58 ezer szakmai látogató érkezett 131 országból, hat év alatt 50 százalékkal sikerült a szervezőknek megemelni a ProWein események látogatóinak számát. A vendégek kétharmada csúcsvezető, és minden második látogató kereskedelmi üzletet is köt.
(MTI)