Elmondta azt is: szándéka szerint imádkozásra alkalmas, csöndes kertet létesítene a templom helyén. Erről azonban még nem született döntés, a gyülekezet tagjait egyelőre a mély gyász foglalkoztatja. A USA Today című lap a közösség szóvivőjét, Roger Oldhamet idézte, aki szerint a templom épülete „túl erősen emlékezteti a helybélieket a múlt vasárnap elkövetett tömegmészárlásra”.
Múlt vasárnap a San Antoniótól mintegy 50 kilométernyire délre fekvő, 400 lelket számláló Sutherland Springsben istentisztelet közben tört be a templomba egy 26 éves férfi, aki 26 embert agyonlőtt, 20 áldozatot súlyosan megsebesített. Négy embernek az állapota egy hét után is válságos, életveszélyes.
Kiderült, hogy az elkövetőt, a korábban a légierőnél szolgáló Devin Kelleyt családi vita sarkallta a tömegmészárlásra; miután elvált, többször is vitába keveredett volt felesége szüleivel, akik Sutherland Springsben éltek és a helyi gyülekezet tagjai. Tette elkövetése előtt Kelley levélben fenyegette meg volt anyósát és apósát, akik azonban nem voltak a templomban a lövöldözés idején. A merénylet után Kelley öngyilkos lett.