Mégsem hozza nyilvánosságra a Kennedy-aktákat egészét Trump

2017. október 27. 07:34

Továbbra is titkos marad mintegy háromszáz feljegyzés, de kétezer-nyolcszáz dokumentumot nyilvánosságra hoznak – jelentette be Donald Trump a Kennedy-akták ügyében.

2017. október 27. 07:34

Donald Trump amerikai elnök ígéretétől eltérően egyelőre mégsem hozza nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság titkosított dokumentumainak teljességét. A Fehér Ház csütörtök esti közlése szerint az Országos Levéltár helyi idő szerint csütörtökön éjjel a honlapján nyilvánosságra hoz 2800 dokumentumot, ám mintegy 300 feljegyzés, hangfelvétel és egyéb dokumentum továbbra is titkos marad. A The Hill című lap információi szerint az elnök elrendelte, hogy az elkövetkező 180 napban alaposan vizsgálják át a visszatartott dokumentumokat, és valószínűleg majd csak ezt követően teszik őket hozzáférhetővé.

Az elnök még szerdán este Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írta, hogy „a JFK-dokumentumok régóta várt közzétételére holnap sor kerül. Érdekes lesz”. Ezt úgy értelmezték, mint ígéretének maradéktalan betartását, vagyis a híres elnökgyilkosság valamennyi részletének feltárását. Csütörtökön a kora esti órákban azonban a Fehér Ház memorandumot adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte: „a mai nappal elrendelem, hogy a fátyol végre lebbenjen fel. Ugyanakkor minisztériumok és szervezetek azt javasolták nekem, hogy bizonyos információkat nemzetbiztonsági okokból, törvényi és külpolitikai megfontolásokból nyilvánosságra hozataluk előtt meg kell szerkeszteni. Nincs más választásom – ma –, mint ezt inkább elfogadni, semmint visszafordíthatatlan károkat okozni nemzetünk biztonságának”.

Amerikai sajtóhírek szerint Trump elsősorban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nyomására tartott vissza dokumentumokat. A The Washington Post című lap Roger Stone politikai tanácsadóra hivatkozva csütörtökön este a honlapján azt közölte, hogy elsősorban Mike Pompeo, a CIA igazgatója lobbizott Trumpnál egyes dokumentumok átmeneti visszatartása érdekében. Maga Stone egyébként a Kennedy-gyilkosságról könyvet is írt, amelyben azt vetette fel, hogy Lyndon B. Johnson, Kennedy alelnöke, majd utódja gyilkoltatta volna meg Kennedyt.

Csütörtökön járt le a határideje a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának, amelyet a kongresszus által még 1992-ben megszavazott törvény írt elő. Történészek és elemzők arra számítanak, hogy az újonnan megismerhető feljegyzésekből fény derül a Kennedy elnök egyedüli gyilkosaként számon tartott Lee Harvey Oswald utazásaira és kapcsolatrendszerére, a gyilkosság előtt két hónappal Mexikóban tett látogatásának részleteire, ahol kubai és orosz tisztségviselőkkel találkozott. A szakértők ugyanakkor arra nem számítanak, hogy a dokumentumok teljességének nyilvánosságra hozatala alapjaiban változtatná meg a gyilkosságot vizsgáló Warren Bizottság jelentésének megállapításait és következtetéseit.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2021. január 04. 22:32
Ez már lerágott csont.
antioxi
2017. október 27. 12:52
Az USA elnöke gyenge báb. Az USA elnökétől függetlenül a kül- és bel-politikában az történik ami a katonai-, militáns-, fegyverzet-gyártó óriás vállalatok érdekeit szolgálja. Ez itt Mo-n is tisztán látható. ps: Konteó-nak tűnik, de nem az: Az USA erősen hanyatló ágban van kulturálisan és politikailag. Az USA évei meg vannak számlálva és ezt Donald Trump is látja, de tehetetlen.
tevevanegypupu
2017. október 27. 11:15
Vagy zsarolják vagy magától beleolvasott és megijedt attól amit olvasott..
tango47
2017. október 27. 11:11
Sajnos ez tényleg egy majdnem akkora kretén, mint az ifjabb Bush. Számomra már csak az a kérdés maradt, hogy hogyan volt képes sikeres üzletemberré válni, ha még maga sem tudja, mit akar, vagy mit tehet meg. Szánalmas!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!