Fel kell gyorsítani az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének feltételeiről folytatott tárgyalásokat a következő hónapokban – hangsúlyozta hétfői közös nyilatkozatában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután munkavacsorán egyeztettek Brüsszelben. A kiadott közlemény szerint a „konstruktív és barátságos hangulatban zajló” tanácskozáson áttekintették a Brexit folyamatának állását. A vasárnap bejelentett, de londoni közlés szerint már korábban leegyeztetett találkozón David Davis brit Brexit-ügyi miniszter és Michel Barnier uniós főtárgyaló is részt vett.
A brit kiválás mellett a vacsorán más, aktuális európai és globális ügyeket is érintettek. Juncker és May többek között a terrorizmus elleni közös küzdelemről is tárgyaltak, valamint nyilatkozatukban hangsúlyozták: az EU-nak és az Egyesült Királyságnak egyaránt érdekében áll az iráni nukleáris megállapodás fenntartása. Hétfőn kiszivárgott a bennmaradó tagállamok vezetői által az EU-csúcson elfogadásra váró nyilatkozat tervezete, és a sajtó értékelései szerint abból az derül ki, hogy német-francia kezdeményezésre a „huszonhetek” valamelyest szigorítani tervezik a dokumentum bizonyos pontjainak szövegét. A szövegben a korábbi változatokkal ellentétben például kifejezetten leszögezik, hogy az Egyesült Királyságnak el kell fogadnia az EU bíróságának joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány elutasít.