Ukrajna új harci eszközeinek bemutatásával válaszolt Moszkvának

2017. szeptember 01. 14:59

Az ukrán állami hadiipari vállalat új fejlesztésű harci eszközökkel válaszolt a Moszkva által indított hibridháborúra.

2017. szeptember 01. 14:59

Az Ukroboronprom ukrán hadiipari konszern új fejlesztésű hadieszközökkel veszi fel a harcot a Kelet-Ukrajnában elindított orosz hibridháborúval szemben – számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség. A vállalat sajtószolgálatának pénteki  közleménye szerint az elmúlt három év fejlesztései közül az állami konszern „büszkesége” az új fejlesztésű AN-132D típusú szállító repülőgép, amelyet Oroszországból származó alkatrészek igénybe vétele nélkül alkottak meg. A másik, amivel eldicsekedett a vállalat, az a Fantom nevű pilóta nélküli mini páncélozott harcjármű.

Az Ukroboronprom közleménye szerint a vállalat 2014 júliusa és 2017 júliusa között összesen 5 281 darab új és korszerű katonai eszközzel látta el az ukrán fegyveres erőket. Ezen felül az említett időszakban 7 164 darab katonai eszközt újítottak fel és 3 458 alkatrészt, illetve szerelvényt állítottak elő. Az DefenceNews amerikai kiadvány idén az előző évi eladást tekintve a 62-ik helyre sorolta be a világ hadiipari vállalatai között az Ukroboronprom állami konszernt, amely a megelőző évben még csak a 68-ik helyen állt. Az adatok szerint tavaly a vállalat 1,075 milliárd dollár bevételre tett szert. 

A Donyec-medencében újabb tűzszünet van érvényben augusztus 25-e óta, amelyet ezúttal az iskolakezdésre hivatkozva vezettek be a térségben. Kijevi jelentések szerint az elmúlt napokban jelentősen csökkentek a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai. Az ukrán katonák utasítást kaptak, hogy a fegyvernyugvásra tekintettel csak akkor válaszoljanak a szakadárok támadásaira, ha azok életüket, testi épségüket veszélyeztetik. A héten a kijevi hadműveleti parancsnokság jelentései szerint egy ukrán katona sem halt meg, vagy sérült meg a térségben. 

A kijevi hadműveleti parancsnokság péntek reggeli jelentése szerint a szakadárok az elmúlt napban összesen 24-szer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira. Az elmúlt napokban ukrán katona nem esett el és nem sérült meg a fronton. A DAN donyecki szakadár hírügynökség pénteki jelentésében elismerte, hogy az ukrán fegyveres erők tartják magukat a tűzszünethez, állítása szerint közben viszont állásaik megerősítésén dolgoznak. Eduard Baszurin donyecki szakadár „parancsnokhelyettes” pénteki sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt is mondta, hogy az elmúlt hét alatt két fegyveresük esett el és egy polgári személy sérült meg az ukrán hadsereg támadásai következtében.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. szeptember 02. 23:26
A fegyvergyártók megint kaszálnak. Putyin meg biztosan álmatlanul forgolódik és vacog a félelemtől :D
Kanóc
2017. szeptember 01. 22:09
Ejha!
amok
2017. szeptember 01. 17:46
PILOTA nélküli mini páncélozott harcjármű!!!
turáni sólyom
2017. szeptember 01. 17:20
A cikk szerint az Ukroboronprom tavalyi bevétele 1 mrd. dollár. A románok 6 üteg amerikai légvédelmi rakétát vettek 4 mrd-ért! Ebből kitetszik hogy a fő tevékenységük a javítás. A donyecki harcokban megsérült eszközök javítása. A többi csak propaganda duma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!