Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Horvátország délkeleti szomszédságában több mint 10 ezer szalafista tartózkodik – hangsúlyozta egy most nyilvánosságra hozott jelentésében a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség.
Horvátország délkeleti szomszédságában jelenleg több mint 10 ezer szalafista tartózkodik, több tíz paradzsematának nevezett közösségbe és néhány enklávéba tömörülve – hangsúlyozta most nyilvánosságra hozott jelentésében a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség (SOA). A több mint 40 oldalas beszámoló nagyrészt a terrorizmus veszélyeivel foglalkozik. Megállapítja, hogy Horvátországban stabil a biztonsági helyzet, a terrorizmus veszélye csekély, de a potenciális fenyegetettség fennáll.
A jelentés kifejtette, hogy Horvátország délkeleti szomszédjainál – ahol számos radikális iszlám közösség létezik – a támadások valószínűsége mérsékelt, míg a terrorista támadások lehetősége a nyugat-európai országokban továbbra is magas. A beszámoló nem tér ki arra, mely országokról van szó. Az ügynökség szerint Horvátországban a szalafisták száma elenyésző, mindössze néhány tucat követőről van szó, akik nem uszítanak erőszakra. Ugyanakkor a radikális iszlám jelenléte a délkelet-európai országokban növeli a terrorista fenyegetettséget egész Délkelet-Európában – tették hozzá.

A SOA figyelmeztetett, hogy a régióban továbbra is emelkedett azoknak a száma, akik csatlakoznak az iraki és a szíriai harcokhoz. Közel ezer főről szól a jelentés, köztük hét horvát állampolgárról. Hat közülük kettős állampolgár, és soha nem élt Horvátország területén. Mindössze egy olyanról tudnak, aki a harcmezőkről tért haza. A SOA továbbra is megpróbál minden részletet kideríteni Tomislav Salopek ügyével kapcsolatban. A horvát férfit 2015-ben Egyiptomban rabolták el, először váltságdíjat kértek érte, majd az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi csoportja fotót tett közzé a közösségi médiában a túsz lefejezéséről.
(MTI)