Trump beszédének kezdetén és végén is az amerikai összefogás szükségességéről beszélt. Ez a gondolat kampánya során is sokszor elhangzott, a kormányfő pedig még mindig elemi fontosságúnak tartja, hogy az emberek összetartóbbak legyenek az USA-ban. A charlottesville-i események kapcsán a médiát bírálta az elnök, mondván az ő erőszak kapcsán ejtett „tökéletes” szavait félrevezetően adta tovább. Megvádolta a „médiában és a hamis hírgyártásban dolgozó tisztességtelen embereket” hogy „megpróbálják elvenni történelmünket és örökségünket”, mert „nem szeretik országunkat”.
A beszéd megtartása alatt közönségének nagy része pozitív volt az elnök irányában, ám az épület előtt ezúttal is Trump-ellenesek gyülekeztek, akiknek tüntetését a rendőrség kellett felügyelje.
A teljes beszéd itt tekinthető meg.