A sajtótájékoztatón aztán megismételte, hogy az amerikai hadsereg valóban „csőre töltve”, készen áll, és kifejezte abbéli reményét, hogy korábbi szavainak súlyát Észak-Korea „teljes mértékben felfogja”, és megérti azt is, hogy amit mondott, úgy is értette. Hozzátette: ha Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „nyílt fenyegetést” intéz akár Guam, akár bármely más amerikai terület, vagy Amerika bármely szövetségese ellen, akkor „ezt igazán sajnálni fogja, méghozzá nagyon rövid időn belül fogja sajnálni”. „Ha bármi történik Guam szigetén, akkor nagyon nagy baj lesz Észak-Koreában” – hangsúlyozta.
Trump egyúttal megnyugtatta a Guam szigetén élőket. A The New York Times című lap ugyanis – a Reuters hírügynökség információi alapján – arról cikkezett, hogy Guamon atomtámadás esetére vonatkozó tanácsokat terjesztettek szórólapon a lakosság körében. „Érzem, hogy biztonságban lesznek” – mondta a csendes-óceáni sziget lakóinak aggodalmaira utalva.
Trump közölte az újságírókkal, hogy helyi idő szerint pénteken este telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akinek felveti majd újabb szankciók bevezetésének lehetőségét Észak-Korea ellen. Az elnök jelezte, hogy hétfőn rövid időre visszatér Washingtonba, és ott egy „nagy sajtóértekezletet tart”, bár ennek témáiról nem mondott semmit.