Roy, akit a tárgyaláson bizonytalan és lelki problémákkal küszködő fiatalként írtak le, már korábban is megkísérelt öngyilkosságot, Carter folyamatos bíztatása azonban végzetesnek bizonyult. Conrad Roy szén-monoxidot lélegzett be lezárt teherautójában, miközben állandó telefonkapcsolatot tartott az „útmutatásokat” adó Michelle Carterrel. A fiatal nő a telefon monitorján figyelte, ahogyan udvarlója megfullad, s a tragédiáról nem értesítette sem a mentőket, sem Roy családját. A fiatalember holttestét egy nappal az öngyilkosság után találták meg.
A 21 éves Michelle Cartert emberölés vádjával állították bíróság elé. A per vitát kavart, ugyanis emberi jogi szervezetek - és a vádlott védőügyvédjei is – amellett érveltek, hogy magánüzenetek titkosságát az alkotmány védi, tehát nem használhatók fel bizonyítékként.
A perben Michelle Carter több száz sms-üzenetét vizsgálták át, és az ügyész 7-12 év közötti börtönbüntetést javasolt. A bíró azonban két és fél évi börtönt szabott ki, amelyből 15 hónapot kell letölteni, a fennmaradó időszakban szigorú felügyelet melletti, két évig tartó próbaidőre bocsátják. Döntésének indoklásakor Lawrence Moniz bíró felhívta a figyelmet a rehabilitáció fontosságára. Az áldozat édesanyja közleményben hangsúlyozta, hogy reményei szerint fia halála nem lesz hiábavaló, és a jog előbb-utóbb az öngyilkosságra buzdítást, vagy kényszerítést is komoly bűncselekményként ismeri el.