Június 29-én ugyanakkor az IPN nyomozást indított azzal összefüggésben, hogy Wałęsa azt állította, hogy az őt terhelő iratokat – köztük az SB-nek írt jelentéseket – nem ő készítette, és nem is írta alá. A büntetőügyi eljárás más peres ügyekre is vonatkozik, olyanokra, amelyekben Wałęsa tanúként azt állította, hogy nem működött együtt az SB-vel – közölte az IPN. Az IPN ügyészi tagozatának elnöke, Andrzej Pozorski, aki egyben lengyel főügyészhelyettes is, kedden úgy nyilatkozott a közszolgálati hírtelevíziónak, hogy Wałęsa vallomásait egyrészt annak alapján találták hamisnak, hogy a krakkói Jan Sehn Igazságügyi Szakértői Intézet 235 lapnyi írásszakértői véleménye tavasszal egyértelműen Wałęsának tulajdonította a tavaly előkerült dokumentumokon szereplő kézírást. Az ügyészek emellett több tanú vallomására is támaszkodtak – mondta Pozorski.
Wałęsa 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott egyik nyilatkozatban beismerte ügynökmúltját, azóta viszont mindig tagadta ezt. A hamis tanúvallomás Lengyelországban három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
(MTI)