Nem akarnak népszavazást a britek a végleges, EU-val kötendő egyezségről: 47%-uk ellenezne egy ilyen referendumot, míg 46%-uk támogatná azt.
Ellenzik az állampolgárok továbbá a közös vámunió elhagyására vonatkozó brit kormányzati javaslatot is: háromnegyedük, köztük a Munkáspárt inkább a közös vámunióban maradna. Eközben a kormány azzal érvel, a kilépéssel több országgal köthetnek szabadkereskedelmi egyezményeket.
A pártok támogatottsága nem változott számottevően, a Survation szerint a Konzervatívok és a Munkáspárt szinte fej-fej mellett halad: most éppen az előbbi rendelkezik egy százalékpontos előnnyel. Az Opinium kutatása ezzel szemben egészen mást mutat: eszerint a Munkáspárt 6 százalékpontos előnnyel 45%-on áll, míg a Konzervatívok a választók 39%-át tudhatják maguk mögött.