Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Jelentősen megugrott az elmúlt egy hétben az USA határáról visszafordított magyar állampolgárok száma a New York-i főkonzul szerint. Elképzelhető, hogy a szervezett bűnözői körök megtévesztik az Amerikában munkát vállalni akaró embereket.
Az elmúlt egy hétben jelentősen megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma – erről Kumin Ferenc New York-i főkonzul beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel. Hangsúlyozta: a határőr dönti el, hogy az, aki turistaként érkezik az országba, beléphet, vagy fennáll annak gyanúja, hogy valójában illegálisan munkát akar vállalni.
Mint mondta, a legális amerikai munkavállaláshoz szükséges iratok megszerzése akár évekig eltartó, „hihetetlenül bonyolult” procedúra, ugyanakkor sok – szervezett bűnözői körök által megtévesztett – ember abban a tudatban kel útra, hogy teljesen szabályosan dolgozhat a tengerentúlon, így kiszolgáltatott helyzetbe kerül.

(MTI)