A nyomozás még 2015-ben indult, amikor a hatóságok felfigyeltek egy weboldalra, amelyen egy fiatal spanyol muzulmán beszervezését, elméleti kiképzését és Szíriába utaztatásának folyamatát dokumentálták videókkal.
A videók készítőjeként egy szalafista imámot azonosítottak, aki a csoport „szellemi vezetője” volt. Őt Nagy-Britanniában fogták el. Több európai országban nyomoztak utána, de gyakori helyváltoztatásai miatt csak most sikerült kézre keríteni. A Németországban őrizetbe vett férfi szintén egy szalafista imám, aki kapcsolatban állt a spanyolországi csoport tagjaival, és szerepelt a propagandavideókban is, amelyeket készítettek.
A csoport „székhelye” Palma de Mallorca városában volt, és tevékenységükön keresztül megsokszorozták az Iszlám Álam-hívek számát – írta az akcióról beszámoló közleményében a spanyol belügyminisztérium.