Később megszólalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is, aki brutális barbarizmusnak minősítette a történteket, egyben azt is mondta, hogy Aszadnak el kell számolnia a gáztámadással. Emellett sürgette Oroszországot és Iránt, mint Aszad támogatóit, hogy gyakoroljanak nyomást a szíriai rezsimre, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Hozzátette: Moszkva és Teherán erkölcsileg felelős a gáztámadásért, hiszen támogatják Aszadot.
Elítélte a gáztámadást az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini is. Mint fogalmazott: kémiai fegyvert bevetni a legnagyobb háborús bűncselekmény. Bárki is a felelős ezért, nem kerülheti el a felelősségre vonást .
Vizsgálatot indított az ENSZ
Az ENSZ vizsgálatot indít, a Biztonsági Tanács közép-európai idő szerint szerda délután ül össze New Yorkban. A világszervezet illetékes bizottsága arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyi fegyver bevetése, illetve kórházak bombázása háborús bűntettnek minősül; az ilyen támadások tetteseit meg kell találni, és felelősségre kell vonni őket.
Boris Johnson brit külügyminiszter örül az ENSZ-vizsgálatnak, egyben leszögezte: „ha bebizonyosodik, hogy ezt az Asszad-rezsim követte el, az újabb ok lenne arra, hogy azt gondoljuk, micsoda szörnyű rendszer ez. Ami történt, az háborús bűn.”