Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Előrenyomultak az iraki kormányerők Moszul nyugati részén. Irak második legnagyobb városának a keleti felét már szinte teljesen felszabadították az Iszlám Állam uralma alól.
Szorul a hurok az Iszlám Állam körül Moszulban. Irak második legnagyobb városának a keleti felét már csaknem teljesen elfoglalták az iraki kormányerők. Ezt követően nyugatról lendült támadásba az iraki hadsereg, amelyet az amerikai vezetésű koalíció légiereje is támogat. Az Iszlám Állam eközben öngyilkos merénylőkkel próbálja felvenni a harcot.